KÜLFÖLD

Az Egészségügyi Világszervezet a járványhelyzet romlásától tart

Fontos dologra figyelmeztet a WHO! Aggasztó a helyzet ezen a kontinensen.
  • Szerző: Ripost

A „legrosszabbra kell számítani„ a koronavírus-járványhelyzetet illetően Afrikában, ahol a lakosság mindössze egy százalékát oltották be eddig a vírus ellen – figyelmeztetett pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Az esetek száma 52 százalékkal, a halálesetek száma 32 százalékkal nőtt Afrikában a múlt héten, és a legrosszabbtól tartunk, figyelembe véve, hogy az afrikai lakosság mindössze egy százalékát oltották be eddig” – figyelmeztetett egy pénteki sajtótájékoztatón Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) etióp főigazgatója
Fotó: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron

Az eltérő járványhelyzet „a méltányos vakcinaelosztás globális kudarcát mutatja” – jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki annak veszélyére figyelmeztetett, hogy az egyenlőtlenségek súlyos pusztításokat okoznak a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereknek.

A WHO-főigazgató szerint túl későn érkeznek vakcinafelajánlások a fejlődő országok számára, egyes esetekben már csak a következő évre.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz emlékeztetett arra, hogy a WHO célul tűzte ki, hogy az összes ország lakosságának legalább 10 százalékát az idén nyáron, 40 százalékát az év végéig, 70 százalékát pedig 2022 közepéig beoltsák. A WHO-főigazgató sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – ezzel szemben a közepes vagy magas jövedelmű országok több mint felének sikerült a lakosság legalább 20 százalékát beoltania, míg ugyanez a szegényebb országok közül mindössze háromban teljesült.

Az Afrikai Unió (AU) betegségmegelőzési központjának (CDC) tájékoztatása szerint Ugandában pénteken 11 704-el megdőlt az egy hét alatt feljegyzett fertőzöttek száma, miközben az országban hiány alakult ki orvosi oxigénből. Monica Musenero ugandai egészségügyi miniszter a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy legalább 15 ezer oxigénpalackra van szükségük, amiknek a beszerzéséhez a szomszédos országok segítségét kérték.

Ugandában és további 13 afrikai országban jelenleg is terjed a koronavírusnak először Indiában azonosított, nagyon fertőző, Delta nevű variánsa.

A CDC szerint Afrikában eddig 5,1 millió koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető körülbelül 136 ezer halálesetet regisztráltak, mindazonáltal feltételezések szerint a valós számok jóval nagyobbak ezeknél.

A világon 177 368 659 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 840 634 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 176 967 559 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 830 585 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 508 825 fertőzött volt eddig a napig, és 600 934-en haltak meg.
Indiában 29 700 313 fertőzöttet és 381 903 halálos áldozatot jegyeztek fel.
Brazíliában 17 702 630 fertőzöttről és 496 004 halálos áldozatról tudni.
Franciaországban 5 811 461 fertőzöttet és 110 796 halálos áldozatot regisztráltak.
Törökországban 5 354 153 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 49 012.
Oroszországban 5 203 117-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 125 853-ra emelkedett.
Az Egyesült Királyságban 4 616 628 a fertőzöttek száma, és 128 209-en haltak meg a betegségben.
Olaszországban 4 249 755 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 190.
Argentínában 4 222 400 a fertőzöttek és 87 789 a halottak száma.
Spanyolországban 3 753 228 fertőzöttet és 80634 halálos áldozatot regisztráltak.
Németországban 3 727 668 a fertőzöttek száma, 90 277 a halottaké.
Lengyelországban 2 878 276 fertőzöttet és 74 734 halálesetet tartanak nyilván.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

A vírussal szemben egyedül az oltás jelent védelmet, aki beoltatja magát védett, aki nem, potenciális beteg – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Az oltásokról

A kormányfő azt mondta, Magyarországnak az oltások tekintetében másfél, két hónapnyi előnye van az Európai Unió összes többi országával szemben, „mert hamarabb szereztünk vakcinát, és gyorsabban oltottunk”. Hozzátette: az élet újraindításában is az elsők között vagyunk.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, nagyon aggasztja azonban, hogy van hárommillió ember, aki nem oltatta be magát.
Aki nincs beoltva, azt meg fogja találni a vírus, „van potenciálisan hárommillió beteg emberünk” – hangsúlyozta Orbán Viktor, és arra kért mindenkit, „ne üljön föl a szép nyári hangulatnak” „meg a szép adatoknak”, aki nem oltotta be magát, az regisztráljon és oltassa be magát.
A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet: aki be van oltva, az mostani tudásunk szerint az eddigi vírusvariánsokkal szemben is védett. A szakemberek egyelőre nem jelzik előre azt, hogy horizonton lenne olyan variáns, amellyel szemben az eddig alkalmazott oltások ne védenének – mondta.
Orbán Viktor az oltás felvételére buzdított a mutációk miatt, és arra kért mindenkit: „béküljünk meg azzal a gondolattal, hogy a vírussal szemben egyedül az oltás jelent védelmet.”

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?