Létrehozva: 2020.10.10.

Az ágyhoz kötözve, fogak nélkül ébredt fel a kórházban a családanya

Annyira emlékszik, hogy ült a váróteremben a vizsgálatot várva. Majd egy ágyhoz kötve ébredt.

Szerző Ripost

Rosszul lett jekatyerinburgi otthonában egy Anasztaszia nevű orosz nő: rángógörcse volt, mintha epilepsziás rohama lenne. Mivel korábban nem történt hasonló, a férje, Viktor azonnal hívta a mentőket, és közben arra ügyelt, hogy felesége meg ne üsse magát.

Fotó: Pixabay

A mentők megállapították, hogy Anasztasziának nincs komoly baja, majd közölték a párral: nyugodjanak meg, nem fog megismétlődni a roham. Nem így történt: néhány óra múlva ismét jöttek az eszméletvesztéssel járó görcsök.

A 32 éves nőt ekkor már bevitték a kórházba. A férj egy jekatyerinburgi lapnak elmondta, hogy csak a liftig kísérte ki párját, mivel otthon kellett maradnia kisgyerekükkel. Másnap reggel a feleség nem vette fel a telefonját, Viktornak annyit sikerült kiderítenie, hogy a nőt a 20-as számú kórházba vitték. Amikor végre elérték egymást telefonon, Anasztaszia elmesélte: arra emlékszik, hogy este a 20-as számú kórház sürgősségi osztályának várójában ült, várva, hogy megvizsgálják, a következő emléke, hogy egy kórteremben ébredt az ágyhoz kötözve. Arcát ekkor kék-zöld foltok borították, mindkét szemfoga hiányzott.

A férjnek azt mondták a kórházban, hogy feleségét már ilyen állapotban hozták át a 36-os számú kórházból, ám később kiderült, hogy az említett egészségügyi intézményben a nő neve nem is szerepel az előző este regisztrált betegek között.

Viktor a rendőrséghez fordult, ahol egy újabb verziót adtak elő neki, amely szerint a feleségét a 24-es számú kórházból hozták át – az említett sérülésekkel – a 20-asba. Ez a verzió pedig azért sántít, mert a 24-es számú kórház hónapok óta nem fogad betegeket a karantén miatt.

A férj azért is értetlenül áll a történtek előtt, mert idáig senki sem tudott semmit mondani arról, hogy felesége milyen körülmények között sérült meg. Elesett? Összeverték? Esetleg balesetezett az őt szállító mentő?

Ami biztos, legalábbis Viktor szerint, hogy a nő nem viselkedhetett agresszíven, hiszen maga is egy rendvédelmi szerv dolgozója. A férfinak azt ígérték a 20-as kórház illetékesei, hogy hamarosan tájékoztatják a történtekről. Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el