Létrehozva: 2016.10.10.

Az ágyából rabolták el a négyéves kislányt

A család egyik barátja volt a tettes. A videofelvételbõl úgy tûnik, jól van a pici, de nem tudni, mi a gyerekrabló szándéka vele...

Szerző SZB

Nyoma veszett a négyéves Rebecca Lewisnak, akit nővére reggel kilenckor még az ágyában látott, majd 45 perc múlva már hiába kereste. Szülei egy órán át mindent tűvé tettek érte a floridai lakókocsiparkban, ahol élnek, de nem került elő, így értesítették a rendőrséget.

A kislányt a nap végén kiszúrták egy Georgia állambeli benzinkút videofelvételén. A rendőrség szerint egy férfi, West Hogs társaságában volt, és úgy tűnt, egyelőre jó egészségnek örvend. A férfi a család barátja, vagyis ismerte a kislányt, ezért tudta könnyen elcsábítani.

Csak azt akarjuk, hogy hazajöjjön a kislányunk. Kérjük, segítsenek ebben, hozzák őt haza

– üzente a kétségbeesett nagymama, Oma Mae Lewis az Inside Edition írása szerint.

Szerző SZB

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya