Létrehozva: 2017.05.10.

Autójában erőszakolta meg az apa a kislányt, durva, ami ezután történt

A férfi azt hazudta a kislánynak, hogy hazaviszi, de ehelyett egy félreesõ helyre vitte a gyereket.

Május 3-án erőszakolt meg egy 35 éves férfi egy templomból hazafelé tartó, tízéves kislányt Szlovákiában. Az üggyel kapcsolatban most újabb, nyugtalanító részletek derültek ki.

A szomorú estén egy piros Skoda Fabia állt meg a hazafelé sétáló kislány mellett. A kocsi sofőrje felajánlotta neki, hogy hazaviszi, és bár a lány nem lakott messze, elfogadta az ajánlatot. A férfi azonban nem haza vitte őt, hanem egy félreeső parkolóban állt meg, és tapogatni kezdte áldozatát.

Mivel a kislány ellenállt, a férfi többször megütötte őt, majd megerőszakolta. Áldozatát ezután kirakta a kocsiból, és elhajtott a helyszínről.

A pokoli történet ezzel még nem ért véget. A nyomozás során kiderült, hogy a 10 éves kislány azonnal hívta a 158-as segélyhívót, hogy értesítse az esetről a rendőrséget, de a telefont kezelő ügyeletes nem hitt neki.

Ne viccelődj!

- mondta a kétségbeesett kislánynak a rendőr, majd bontotta a vonalat. Az ügyeletest emiatt később felelősségre vonták, de büntetésének részleteiről semmit sem tudni.

A 10 éves kislány támadóját 24 órán belül elfogták - írja a Paraméter. A 35 éves férfi - aki lengyel feleségével egy kisgyermeket nevel - vizsgálati fogságba került. A nemi erőszak miatt 7-től 15 évig tartó börtönbüntetésre számíthat. Áldozatát jelenleg kórházban ápolják - sérülései nem súlyosak, de még mindig a történtek hatása alatt van, és nem szívesen beszél.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek