Létrehozva: 2021.02.25.

Az osztrákok a lazítások ellenére sem élnek szabadabban, mint a magyarok

Az osztrákok két és fél héttel ezelőtt döntöttek úgy, hogy lazítanak a szigorú korlátozásokon. Ennek keretében kinyithattak a kozmetikusok, fodrászok és az üzletek. Vagyis az osztrákoknak még csak most szabad sok olyan dolgot csinálnia, ami nálunk nem volt tiltólistán.

Az Ausztriában bevezetett korlátozások enyhítésével kapcsolatban adott interjút Sebastian Kurz osztrák kancellár a legolvasottabb német napilapnak. A néppárti politikus ebben arról beszélt, hogy bár még mindig magas a fertőzések aránya az országban, mégis úgy látták helyesnek, hogy kivezetik azokat a korlátozásokat, amelyeket nem tart be senki.

Sebastian Kurz reméli, hogy a harmadik hullám miatt nem kell újabb lezárásokat bevezetni.
Fotó: afp

A német riporterek azt próbálták kideríteni, hogy miért döntöttek az enyhítések mellett, amikor Ausztriában a 100 ezer lakosra levetített fertőzések száma dupla annyi, mint Németországban, ahol a kormány hallani sem akar az enyhítésekről. Sebastian Kurz elmondta, hogy nehéz döntést kellett meghozniuk, de úgy ítélték meg, hogy itt az ideje annak, hogy kinyithassanak a fodrászok, kozmetikusok, iskolák és egyéb üzletek.

Az osztrákok úgy döntöttek, hogy inkább a tesztelésre helyeznek nagyobb hangsúlyt. A nem egészen 10 milliónyi lakosú Ausztriában hetente 2,5 millió embert, vagyis a lakosság negyedét tesztelik koronavírusra. Ezzel nyomon tudják követni a járvány alakulását.

A kancellár elismerte, hogy a hat hétig érvényben lévő rendkívül szigorú szabályokat már egyre kevesebben tartották be a vége felé, ezért is kellett az enyhítés mellett dönteniük.

Lassan mindenkinek elege van ebből az egészből, mindegy, hogy melyik országot vesszük alapul. Szeretnének az emberek visszatérni a régi életükhöz. Ezért sincs értelme fenntartani olyan szabályozásokat, amelyeket egyre kevesebben tartanak be. Az óvatos nyitás mellett döntöttünk, és három héttel a bejelentés után azt látjuk, hogy emelkednek az újonnan regisztrált fertőzések, de korántsem olyan mértékben, mint mondjuk Portugáliában, ahol robbanásszerű növekedés volt azután, hogy egyszerre oldottak fel minden korlátozást

- jelentette ki Kurz, aki nem zárta ki, hogy a harmadik hullám során annyira megnő a fertőzöttek száma, hogy ismét szigorítani kell a szabályokon. Sebastian Kurz szerint ezt azonban senki nem tudja előre megjósolni, így szerencsésebb pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, és bízni abban, hogy nem lesz szükség újabb korlátozások bevezetésére.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák