Létrehozva: 2021.01.23.

„Anyu már nem lesz jobban” – Leültette a kisfiát és elmondta neki, napjaik vannak hátra együtt

Árván maradt egy 8 éves kisfiú, miután édesanyja 35 évesen rákban elhunyt.

Szerző Ripost

Csak egy kis időt szeretett volna még együtt tölteni kisfiával Vicky Myers. A 35 éves thornaby-i asszonynak azonban a világ legkegyetlenebb feladata jutott: el kellett mondani 8 éves kisfiának, hogy meg fog halni. A kis William így mindkét szülőjét elveszítette, mivel édesapja 2015-ben váratlanul elhunyt.

Vicky egyszer már harcolt a mellrákkal, akkor azt gondolták, sikeresen legyőzte. Tavaly azonban közölték vele az orvosok, hogy áttéteket képzett a teljes testében, és már csak három hónapja van hátra.

„Minden percét Williammel töltötte és dacolt a halállal. Végül még egy évig élt. Azt mondogatta, szeretne még egy utolsó közös karácsonyt. De végül le kellett ülnie és elmondani a fiának, meg fog halni” – emlékezett vissza Vicky legjobb barátnője.

„William azt mondta neki, hogy ha majd jobban lesz, akkor sok mindent csinálnak majd együtt. De Vicky nyugodt hangon azt mondta neki, anyu már nem lesz jobban. És elmondta, hogy meg fog halni. Felkészítette Williamet a legrosszabbra”.

Az édesanya több kemoterápiát is bevállalt csak azért, hogy időt nyerhessen a fiával. De a véget nem tudta elkerülni.

William a nagymamájával fog élni.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Íme, az öt legerősebb állítás Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújából

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre