Létrehozva: 2019.05.31.

Álmában vágta el a 85 éves német bácsi torkát az afgán

Alig több mint két hónapig bírta a ház körüli munkákat nála. Még a bírósági tárgyaláson sem derült ki, hogy mi késztette a gyilkolásra.

Életfogytiglani börtönre ítélte a schwerini bíróság azt az afgán migránst, aki Wittenburgban tavaly novemberben brutálisan meggyilkolta a 85 éves jótevőjét. Erről akkor a %Ripost% is beszámolt.

A sors úgy akarta, hogy az idős bácsi lánya egy szászországi
menekültszervezetnél találkozzon a 20 éves bevándorlóval, akibe szerelmes lett. Néhány hónapig tartott a románc, majd a lány felajánlotta a férfinak, hogy gondozza az idős édesapját annak családi házában.

A tetthely. Kép: Twitter

Ez így is történt, miközben bevándorló menedékjogi kérelmét elutasították és csupán ez év januárjáig volt engedélye arra, hogy az országban tartózkodjon.

Hogy mi történt az idős úr és az afgán férfi között, még most, a bíróságon sem derült ki, a gyilkos ugyanis végig hallgatott.

De tény, hogy

az egyik novemberi éjszakán, miután nem sokkal több mint két hónapja volt nála, egy késsel elvágta jótevője torkát, majd az ő autójával próbált meg elmenekülni.

A nyomozók aránylag gyorsan elfogták, mert a házban egy kamerás megfigyelő rendszeren keresztül egy ápolónő mindent látott és azonnal riasztotta a rendőrséget és a mentőket.

Forrás: Truth24

Ez is érdekelhet

origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Varga Judit a rendőri jelentésről: Péter közölte, hogy kormányt fog buktatni a kapcsolati drámánkkal

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre