KÜLFÖLD

Akár már az idén végleg nyugdíjba küldhetik Angela Merkelt

Friedrich Merz, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) korábbi frakcióvezetője szerint a német kormánykoalíció nem éli meg a jövő évet.
  • Szerző: WM

Friedrich Merz, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) korábbi frakcióvezetője egyértelmű jeleit látja annak, hogy a jelenlegi német kormánykoalíció nem éli meg a jövő évet. A német politikus jobboldali pártszövetsége (CDU/CSU) és a baloldali szociáldemokraták legutóbb tavaly tavasszal alakítottak koalíció kormányt. Merz úgy látja, hogy bár a negyedik Merkel-kormány technikai értelemben cselekvőképes, de szerinte nincsenek már új ötletek, nincs megújulás és hiányoznak a nagy társadalompolitikai újítások is.

Az egykori frakcióvezető szerint azért sem működik rendesen a koalíció, mert az igazából tavaly tavasszal is csak kényszerből született meg, mivel a hosszú hónapokig tartó tárgyalássorozat sem tette lehetővé, hogy a szocdemek nélkül alakítsanak kormányt Angela Merkelék.

Ez egy kényszerházasság volt...

– állítja Friedrich Merz. A Handesblattnak adott interjúban a politikus a Zöldeket nevezte pártja legnagyobb politikai ellenfelének a következő választásokon. Merz azonban környezetvédelmi populizmussal vádolja a zöld politikát folytató politikai pártokat:

A szimpátia hullámán lovagolnak, mert egy szép, új világot ígérnek és a komplex problémákra megpróbálják a legegyszerűbb válaszokat adni...

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?