Létrehozva: 2016.12.22.

Agyrém: a muszlimok miatt nem járhatnak kávézóba a francia nők

A párizsi no-go zónák miatt szûkül a helyi lakosok mozgástere, a nõk félelemben élnek.

Eddig ismeretlen problémával szembesültek a francia nők: nem mehetnek már be akármelyik kávézóba vagy bárba, mert muszlim férfiak állják el az útjukat. Párizsban ugyanis kialakultak a no-go zónák.

 

Ezt igazolta néhány francia újságírónő és aktivista is, akik látszólag civil nőkként próbáltak belépni a főképp muszlimok lakta területeken a kávézókba – és nem jártak sikerrel.

Két nőt például arra kértek Párizs külvárosában, egy sevrani boltnál, hogy várjanak kint, mert éppen férfiak vásárolnak. Egy kávézóba pedig azért nem mehettek be, mert a térben nem keveredhettek a nemek, és az egyik asztalnál már néhány muszlim férfi ült. Az egyik aktivista végül megkérdezte a kávézó tulajdonosát, hogy ő mit tenne, ha egy nőrokonával szeretne elmenni egy nyilvános helyre.

„Az unokahúgom otthon maradna. Megtehet mindent, amit szeretne, csak nem velem”

- válaszolta a férfi, aki azt is elmondta, hogy Sevran olyan, mint az eredeti otthonuk volt: itt más, konzervatív muszlim mentalitás érvényesül, a külvárost már nem tekintik a francia Párizs részének.

Lyonban egy újságírónőt már arra figyelmeztettek, hogy nagyon körültekintően öltözzön fel: lehetőleg bő ruhákat viseljen, és kerülje a sminket – csak így kerülheti el, hogy a muszlim férfiak belekössenek.

A riportok országos elégedetlenséget váltottak ki, a nőjogi miniszter szerint

Franciaország eljutott arra a szintre, hogy egyes területeire nem léphetnek be a Franciaországban született nők a befogadott migránsok döntése miatt.

Pedig ez a helyzet már 2005 óta többször is felmerült – ekkor a konzervatív muszlim férfiak például egy tüntetés során „kisajátították” Sevrant.

Feminista csoportok most szándékosan a muszlim férfiak „utcáin” vonulnak fel, hogy bátorítsák a nőket, de sokak mindennapi élete végzetesen megváltozott: félnek kilépni az utcára, mert bármikor rájuk támadhatnak a muszlim férfiak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?