Létrehozva: 2017.12.01.

Agymosott kisfiáért aggódik a muszlim anya

11 éves kisfia megmentéséért küzd egy amerikai nõ, miután a gyerek egy radikális iszlamista, a saját apja csapdájába esett.

A New Yorkban élő Nabila Albargouthy elvált, volt férjével megosztva nevelik 11 éves fiukat. A 45 éves nő azonban attól retteg, hogy a férfi szörnyeteget farag a gyerekből, ezért szeretne kizárólagos felügyeleti jogot szerezni. Az apa ugyanis szélsőséges eszméket plántál a fiába, aki fiatalságának és naivitásának köszönhetően a férfi minden szavát szentírásnak veszi.

Az első aggasztó jelek tavaly ősszel jelentkeztek, mikor a fiú a játszótéren összeveszett a többi gyerekkel, akik azt állították, Jézus maga Isten. A fiú azonban dühösen közölte, hogy csak egy isten létezik, és az Allah, akiért ő szívesen meghalna. Később pedig lelkesen mesélte édesanyjának, hogyha felnő, rengeteg fegyvere lesz, amivel Allahért fogja ölni a hitetleneket. Azt is elmondta, hogy apja megtiltotta neki, hogy szaxofonozni tanuljon, mert ez a hangszer szembemegy a vallásukkal.

A palesztin származású Nabila és Jordániában született férje, Isam, gyerekkoruk óta az Egyesült Államokban élnek, 1999-ben házasodtak össze, és előbb egy lányuk, majd egy fiuk született. 2007-ig tökéletes boldogságban éltek, ám ekkor a férfi ellopta munkaadója számítógépét, amiért elítélték.

Ugyan rövid időt töltött csak börtönben, de Isam teljesen megváltozott, radikális iszlamistává vált, megtiltotta a feleségének, hogy nyugati módon öltözzön, és az egész családnak kötelezővé tette a gyakori mecsetbe járást. 2012-ben pedig Isam közölte, hogy szeretne Nabila mellé egy második feleséget is. Mivel a nő ebbe nem ment bele, elváltak, és bár Isam megtarthatta szülői jogait, a lányával nem hajlandó találkozni, mert „nőként haszontalannak tartja”.

Nabila most a bíróság előtt küzd fiáért, ám nehéz helyzetben van: a bíróságok ritkán szólnak bele a gyermekelhelyezési ügyekbe, ha azokat vallási-nevelési okok miatt indítanák a szülők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért