KÜLFÖLD

Aggasztó fejlemények Angela Merkel sorsát illetően

A június 2-án - egy héttel a május 26-i EP-választás után - kétnapos ülés megrendezéséről döntött a CDU vezetősége. A váratlan döntés hatására találgatás indult a német sajtóban arról, hogy akár a kormányfő távozása is napirendre kerülhet majd az ülésen.
  • Szerző: wm

Legutóbb a hesseni tartományi választások után hívott össze váratlanul kibővített elnöki ülést a Német Kereszténydemokrata Párt (CDU). A gyenge választási szereplést követően Angela Merkel bejelentette, hogy többet nem kívánja jelöltetni magát sem a párt elnöki, sem pedig a kancellári pozícióba. E hét elején pedig ismét bejelentette a CDU, hogy június 2-án, egy héttel az európai parlamenti választások után újabb rendkívüli elnökségi ülést tartanak. A találgatások egyből szárnyra keltek, hogy a CDU esetleges rossz szereplésének az lesz a következménye, hogy Angela Merkel lemond a kormányfői posztról. A kancellár asszony ezt szinte azonnal, még az iraki elnökkel tartott közös sajtótájékoztatója során cáfolta. Sokan azonban úgy gondolják, hogy a határozott kijelentés csupán a kedélyek megnyugtatására szolgált, a színfalak mögött azonban súlyos viták dúlnak a párton belül.

A közvélemény-kutatások szerint ugyanis a CDU rosszabb eredményt érhet el, mint a korábbi EP-választásokon, amiért valakinek vállalnia kell a felelősséget. Ha Merkel ezt nem teszi meg, akkor a néhány hónapja, a párt élére megválasztott Annegret Kramp-Karrenbauerre (AKK) hárul a felelősség.

A helyzetet azonban tovább nehezíti, hogy Merkelre párton belül múltként tekintenek, míg sokak szerint AKK lehet a jövő sikerének kulcsa.

Szintén fontos szempont, hogy május után az ősszel több keletnémet tartományi választáson is meg kell méretnie magát a CDU-nak, ahol a jelenlegi felmérések szerint a bevándorlás ellenes Alternatíva Németországért nevű párt a legerősebb. Ha ez így marad, az komoly pofont jelentene a tömeges bevándorlás kialakulásáért jócskán felelős Angela Merkelnek. A legnagyobb példányszámban eladott német napilap, a Bild komoly kérdést tett fel olvasóinak. A napilap internetes oldalán arra voltak kíváncsiak a szerkesztők, hogy az emberek szerint az EP-választások után Angela Merkelnek le kellene-e mondania a kancellári posztról.

Eddig 80 ezer szavazat érkezett, és a válaszadók 63 százaléka vélte úgy, hogy a Muttinak mennie kell. Emellett 4 százaléknyian nem tudtak állást foglalni, és csupán 33 százaléknyian biztatnák a jelenlegi kancellárt a hivatali ideje teljes kitöltésére.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?