Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.08.

Áder János: Az úzvölgyi támadás kegyeletsértő, törvénysértő és erkölcstelen

Magyarország köztársasági elnöke Csíksomlyón, a pünkösdi mise után nyilatkozott errõl magyar újságíróknak.

 Az államfő kegyeletsértőnek tartja, hogy a temetőben kialakított román parcella 52 keresztjének egy része magyar katonák hamvai fölé került.

Hozzátette: a temető átalakítását a román hatóságok is  törvénysértőnek találták, mások mellett a védelmi minisztérium is közölte, hogy a keresztállításra semmilyen engedélyt nem adott.


 Áder János szerint a hadisírok gondozásáról kötött román-magyar megállapodás több pontját is sérti a temető átalakítása. Emellett mélységesen erkölcstelennek találja a temetőnél csütörtökön történteket.
   

 

„Temetőben vandál módon viselkedni, ott lévő, békésen imádkozó embereket megdobálni több mint erkölcstelen, civilizálatlan, nem európai országhoz méltó cselekedet" - jelentette ki.

Áder úgy gondolja, hogy  nem kellett volna ide jutni, de ha már ez történt, akkor keresni kell a megoldást, hiszen az ott élő magyaroknak és Magyarországnak is az az érdeke, hogy békességben éljen a szomszédokkal. A megoldásra a csíksomlyói búcsú prédikációjából idézett: „ha megdobnak kővel, építs belőle lépcsőt!"
Szerint a történészek, a levéltárosok meg tudják állapítani, hogy vannak-e az első vagy a második világháborúban eltemetett román katonák a temetőben, és ha igen, hányan lehetnek.
 


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány