Létrehozva: 2021.04.16.

A világ egyik legszegényebb országában kidobnak 16 ezer vakcinát, mert lejárt a szavatosságuk

A Malawiba érkező vakcinákat a lehető leghamarabb fel kell használni, ugyanis a tárolásuk nem megoldható hosszútávon, mivel az ország nagy részén nincs áram.

Szerző Gaál József

A Tanzánia, Zambia és Mozambik közé beékelt, magyaroszágnyi méretű Malawiban 16 ezer adag koronavírus elleni védőoltást semmisítenek meg, mivel túl sokáig állt felhasználatlanul egy raktárban és lejárt szavatosságuk - írja az AFP francia hírügynökségre hivatkozva az Africa News.

A Világbank számításai szerint Malawiban tavaly az egy főre jutó bruttó hazai össztermék alig volt kicsivel több mint 1100 dollár, azaz átszámítva körülbelül 310 ezer forint. E mutató alapján ez a világ harmadik legszegényebb országba, így nem meg meglepő, hogy nem önerőből, hanem különböző nemzetközi segélyszervezetek segítségével, illetve gazdagabb országok jóindulatából jutottak hozzá a koronavírus elleni vakcinákhoz nagy tételben.

Malawi eddig az ENSZ méltányos oltóanyag elosztására létrehozott programján (Covax) keresztül 530 ezer adag, az Afrikai Unió (AU) támogatásával pedig 102 000 adag AstraZeneca-féle vakcinát kapott ingyen és bérmentve.

Az infrastrukturálisan elmaradott közép-afrikai országba érkező vakcinákat a lehető leghamarabb fel kell használni, ugyanis malawi nagy részén egyáltalán nincs kiépítve az elektromos áramhálózat, tehát az oltóanyag hosszútávú tárolása nem megoldható. (Egyes becslések szerint a 18 milliós lakosság 75 százaléka nincs ellátva villamosenergiával.) Így fordulhatott elő, hogy az Afrikai Unió által küldött 102 ezer adag vakcina közül mintegy 16 400-nak járt le a szavatossága kedden, mert túlhosszú ideig álltakegy meleg raktárban.

„Felhasználtuk az AU által küldött oltások nagy részét. Kedden, amikor lejártak, csak 16 400 maradt felhasználatlan, amit most megsemmisítenek és kidobnak” – mondta az AFP-nek szerdán az egészségügyi miniszter.

Malawiban március elsején adták be az első vakcinát. Az ország vezetése azt tervezte, hogy április első hetére meglesz a 11 millió beoltott, de ebből mostanra csak 300 ezret sikerült elérniük.

Innocent Komwa szociológus azt mondta az AFP-nek, hogy az oltásokkal szembeni társadalmi ellenállás valószínűleg az összeesküvés-elméleteknek és a félretájékoztatások köszönhető.

Gama Bandawe immunológus attól tart, hogy a kézzel tapintható oltásellenesség komoly károkat fog okozni az országban, amikor a világjárvány visszanyeri az erejét. Szerinte az év közepén meredeken fog emelkedni a járványgörbe, ha nem sikerül felpörgetniük az oltakozás ütemét.

Malawiban az egészségügyi hatóságok egyébként eddig 33 891 koronavírus-fertőzőtett regisztráltak, és 1134-en hunytak el a Covid-19 megbetegedés szövődményeiben a járvány kirobbanása óta.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?