Létrehozva: 2019.10.21.

A tarot kártya buktatta le a csaló férfit, döbbenetes, mit művelt

A barátnője a kártyákból tudta meg, megcsalták. Mégis a férfi verte össze a nőt.

Egészen szokatlan módon jött rá Jenna Clemence, hogy szerelme megcsalja. A fiatal nő már egy éve volt együtt a barátjával, amikor a férfi elkezdett kimaradozni esténként, ami először csak furcsa, aztán gyanús lett. A nő ezért a tarot kártyáihoz fordult, amikről tudta, hogy sosem hazudnak. És így is lett, ahogy megkérdezte a lapokat, hogy Ben Johnston megcsalja-e, a lapok egymás után fedték fel az igazságot.

Clemence ezután a férfi nővérével beszélve tudta meg, hogy amit a lapokban látott, az a valóság, ugyanis a férfi párhuzamosan egy másik nővel is viszonyt folytatott. Ezután odament barátja házához, hogy számon kérje rajta a dolgot, mire a férfi úgy elbánt vele, hogy eltörte a bokáját.

Augusztusban végül sikerült elfogni a férfit, aki 16 hónapos börtönbüntetést kapott, amit végül 6 hónap felfüggesztettre módosítottak – írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl