Létrehozva: 2020.02.18.

A svéd óvodások többsége nem beszél svédül Ronneby községben

Az hallgatólagos lakosságcsere áldásos hatásai már a hétköznapokban is érezhetőek Svédországban.

Szerző Gaál József

A Svédország déli részen található Ronneby község (ami nagyjából a magyar járásnak felel meg) kilenc óvodája közül hatban a gyerekek többsége nem, vagy csak nagyon rosszul beszél svédül – írja a svéd közszolgálati rádióra hivatkozva az amerikai Breitbart.

A kép illusztráció. (Twitter)

A vizsgált óvodák közül hatban a gyerekek 60-89 százalékának nem svéd az anyanyelve. Skogsglantans nevű óvodában például a gyerekek többsége csak és kizárólag arab nyelven beszél. Ezzel kapcsolatban a település polgármestere az aggodalmát fejezte ki, ugyanis szerinte ez a helyzet melegágya a szegregációnak.

Az óvóda igazgatójának, Monica Berggennek az elmondása alapján a helyzet tényleg rémisztő. A pedagógus szerint ugyanis, ha bármilyen probléma felmerül a gyerekek körében, akkor azt egyszerűen nem tudják orvosolni a nyelvi akadályok miatt. Camilla Widerström óvónő szerint a kommunikációt úgy tudják csak megoldani a gyerekekkel és a szüleikkel, hogy olyan szülők segítségét kérik, akik beszélnek arabul és svédül is, így képesek fordítani

Ronneby községben azért nőtt meg a svédül nem, vagy csak alig beszélő gyerekek száma az óvodákban, mert a környékre nagy számban telepített migránsokat a központi svéd kormány.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek