Létrehozva: 2019.12.28.

A svéd bíróság enyhített egy gyilkosságért elítélt migráns börtönbüntetésén

A svéd bíróság arra hivatkozva változtatott korábbi döntésen, hogy az elítélt nem volt beszámítható, amikor a bűncselekményt elkövette.

A svéd legfelsőbb bíróság 11 évről 9,5 évre enyhítette egy gyilkosság vádjával jogerősen elítélt migráns börtönbüntetését – írja a svéd sajtóra hivatkozva az amerikai Breitbart.

(A svéd legfelsőbb bíróság épülete – Wikipedia)

A jelentős enyhítést Ahmad Nazari kapta, aki 2015 elején érkezett illegálisan Afganisztánból a skandináv országba. A fiatal közel-keleti férfi integrációja aztán hamar megbukott, ugyanis június 27-én megfojtott egy migránsokkal foglalkozó szociális munkás nőt a saját otthonában. A bűncselekmény kapcsán csak idén született jogerősen bírósági ítélet, melynek értelmében Ahmed 11 év börtönbüntetést kapott, amit ha leül kitoloncolják az országból.

A férfi védőügyvédje azonban nemrég enyhítésért felebezett a legfelsőbb bíróságon. A napokban pedig a törvényszék helyt adott a keresetnek, és Ahmed börtönbüntetését 9,5 évre enyhítették .

A hivatalos indoklás szerint a férfi nem volt beszámítható a bűncselekmény időpontjában és nem szándékosan követte el a gyilkosságot. Az enyhítésnél többek között figyelembe vették Ahmed azon vallomását, amelyben azt mondta: Nem vagyok biztos semmiben, magamban sem. Nem tudom, hogy nő, vagy férfi vagyok-e.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil