Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.16.

A rendőrök szeme is elkerekedett attól, ami egy garázsból előkerült

A rendõrség korábban az emberekhez fordult segítségért, de amikor fülest kaptak, azt hitték, csak szórakoznak velük.

Egy garázsban találták meg azt a több mint kétmillió eurót (650 millió forint) érő oldtimer Ferrarit, amelyet a próbaúton lopott el a magát vevőnek kiadó tolvaj a németországi Düsseldorfban.A rendőrség a lakossághoz fordult segítségért, mire jelentkezett is egy tanú, aki látta, hogy a vagyont érő autóval egy garázsba hajtanak be. A ritka, 1985-ös évjáratú, 400 lóerős piros Ferrari 288 GTO-t Észak-Rajna-Vesztfália Grevenbroich településén foglalták le - írja az MTI. Most azt kutatják, kinek volt bejárása a garázsba, hogy a tolvaj nyomára jussanak.

A tettes egy hirdetésre jelentkezett és megbeszélt időpontra érkezett a régi autókkal foglalkozó kereskedőhöz hétfőn. Az eladó elvitte az érdeklődőt egy próbaútra, közben helyet cseréltek, de amint a magát vevőnek mondó tolvaj a volán mögé ült, rátaposott a gázra, az út szélén hagyva a kereskedőt.

Az autótolvaj elkövetett egy hibát: a találkozón hagyta magát lefényképezni az autóval. A Ferrari első tulajdonosa állítólag Eddie Irvine egykori Forma-1-es pilóta volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány