Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.05.

A Notre-Dame még nem menekült meg

A tűzvész sújtotta katedrális továbbra is veszélyben van az újjáépítést vezető kormánybiztos szerint.

Jean-Louis Georgelin tábornok, korábbi vezérkari főnök szerint még mindig fennáll a veszélye annak, hogy a boltíves mennyezet beomlik.

„A boltívek jelenlegi állapota nem teljesen ismert, vagyis nem garantálható, hogy a mennyezet nem omlik be” – mondta a katedrális helyreállítását vezető kormánybiztos egy interjúban, amelyet egy francia médiacsoportnak adott.

A tábornok szerint még olyan perdöntő és kényes feladatok várnak megoldásra, mint a templom körüli állványzat elbontása, vagy a boltívek állapotának pontos felmérése és a tetőre hullott törmelék eltávolítása.

A Notre-Dame épp felújítás alatt állt, amikor tavaly április 15-én lángba borult a 850 éves gótikus templom. A tűzben teljesen megsemmisült a 90 méter magas és 750 tonnás úgynevezett huszártorony.

Georgelin szerint 2020 közepéig el kell bontani az állványzatot, jövőre pedig meg kell kezdeni a helyreállítást. A tábornok megnyugtatónak nevezte a templomról született szakértői megállapításokat, amelyek szerinte megerősítik, hogy jó utat választottak a kárelhárításra és helyreállításra. A kormánybiztos elmondta, hogy még nem született döntés arról, milyen formában és milyen anyagból (fából, fémből vagy betonból) építik újjá a huszártornyot és a tetőt.

Korábban a székesegyház elöljárója is azt mondta, hogy csak 50 százalék esély van a templom megmenekülésére, és ő is az állványzat elbontását nevezte a legégetőbb, de legkényesebb feladatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány