Létrehozva: 2020.07.21.

A németek lehurrogták a magyar kormányt támadó véleménycikk íróját

A Welt című német lap online kiadásában jelent meg egy véleménycikk, amelyben azt fejtegetik a szerzők, hogy az európai autokratákkal szembe kell helyezkednie a német kormánynak. Az olvasók óriási többsége nem ért egyet a magyar és lengyel kormányt nyíltan támadó írással.

A véleménycikk egyik szerzője Hegedűs Dániel, a The German Marshall Fund of the United States nevű szervezet munkatársa. Elég talán, ha csak annyit említünk, hogy ez a szervezet 2017-ben egyszer már élesen támadta a magyar kormányt, és védelmébe vette Soros György CEU-ját. A mostani, a Welt nevű tekintélyes német hírportálon megjelent írásban Hegedűs és egy lengyel származású szerzőtársa azt fejtegetik, hogy a német kormánynak szembe kell szállnia az európai autokratákkal.

A liberális baloldal korábbi támadásaiból pedig már jól tudhatjuk, hogy a tollat ragadó véleményvezérek Magyarországot és Lengyelországot akarják ismét pellengérre állítani.

Szerintük ugyanis az EU soros elnökségét betöltő Németországnak most minden eszköze megvan az általuk renitensnek beállított országok megregulázására. Hegedűs és társa pedig három tippet is adnak, ebből az egyik a már szintén unalomig ismételt ötlet, hogy a következő évek európai uniós költségvetését úgy kell kialakítani, hogy a pénzosztásnál a jogállamiság legyen az egyik legfontosabb kritérium.

A véleménycikk végén a Welt szerkesztői megkérdezték az olvasókat, hogy egyetértenek-e a szerzők gondolataival. Cikkünk írásakor 93-an szavaztak igennel, 709-en, vagyis közel nyolcszor többen pedig nemmel.

Nagyjából ugyanez az arány jelenik meg a kommentek között, a hozzászólok jelentős többsége kiáll a magyar kormány mellett. Szerintük ugyanis nem az a probléma, hogy ne kéne fellépni az autokratákkal szemben, hanem sokan azt nem értik, hogy a hazájukat szerető, a szuverenitásért harcoló kormányokat miért nevezik azonnal populistáknak, nacionalistáknak, diktátoroknak vagy autokratáknak.

A Welt honlapján megjelent cikk alatti kommentekből szemezgettünk:

@Michael G.: „Németországban is meglehetősen sok a tennivaló, nem igaz? Nem hiszem, hogy az arrogáns stílusunkkal előírhatnánk más szuverén országoknak, hogy ott kiket válasszanak meg.”

@S.H.: „Nem, Németországnak el kell fogadnia más országok választási eredményeit. A demokraták ássák alá a demokráciát.”

@Antonus K.: „A Freedom House demokráciáról hibrid rezsimre változtatta Magyarország besorolását. Úgy látszik, akkor mégis van valami közös Orbánban és Merkel asszonyban.”

@Kanta K.: „Nem kéne azokat az országokat elítélni, akik nem akarnak olyan állapotokat, mint amilyenek Stuttgartban voltak.”

@Helge K.: „Azok az államfők, amelyek a saját népükért dolgoznak a jelenlegi Merkel-kormányt zavarják, nem pedig Németországot.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl