Létrehozva: 2016.06.18.

A NASA szerint a Mars még csak most lábalt ki egy jégkorszakból!

A legfrissebb adatok igazolják a korábbi számításokat. Igaz, a Marson a jégkorszak teljesen másképpen zajlott, mint a Földön!

A Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) eszközét felhasználva kaptak a NASA szakemberei pontosabb képet az utolsó marsi jégkorszakról, illetve annak lezárultáról, amelyet így az eddiginél biztosabban helyezhetünk el az időskálán. Kiderült, hogy a korábbi modellek helyesek voltak, az új adatok visszaigazolták a feltevéseket. 



A kutatócsoport a Shallow Subsurface Radar (SHARAD) segítségével térképezte fel az egymás alatt elhelyezkedő rétegeket, több száz, úgynevezett radargram képet vizsgálva meg. A függőleges metszetekből kiderült, hogy az utolsó jégkorszak mintegy 400 ezer évvel ezelőtt zárult le, ezt követően pedig megindult a sarki jégtakaró vastagodása, ami egyben azt is jelzi, hogy a folyamat itt eltérő módon zajlik le. 




Azt már korábban is sejtették, hogy a Mars esetében a pálya lassú, fokozatos módosulása, illetve a dőlésszög változása játszik fontos szerepet az éghajlat alakulásában, így a 400 ezres számot már eddig is komoly mérföldkőként emlegették.

A jégkorszak itt eltérő módon megy végbe, hiszen a sarki régiók a lehűlés helyett felmelegednek, a jégtakaró itt elvékonyodik, ez viszont párát juttat el az egyenlítőhöz közelebbi területekre, ahol ebből jég képződik.

A jégkorszak lezárultát az jelzi, hogy a sarki régiók visszahűlnek, itt újból megerősödik a jégtakaró, amely viszont eltűnik az egyéb területekről. A felső rétegek 320 méteres vastagságot mutatnak a radarképeken, ami megfelel az előzetes (2003 és 2007 között elvégzett) becslésekben szereplő 300 méternek - ez már a sarki régió újbóli megerősödését, vagyis a jégkorszak végét jelzi. 

A szakemberek hozzáteszik, hogy az MRO 10 év szolgálat után is kitűnő állapotban van, ennek mind a hat eszközét használni tudjuk majd a jövőben.

Forrás: sg.hu

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák