Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.12.

A migránsoktól már szinte be sem lehet férni a berlini közparkba

A német főváros kellős közepén, 14 hektáron terül el a Görlitzer park, amit a helyiek csak Görlinek hívnak. A hírhedt közterület rendszeres szereplője a német bűnügyi híreknek. Köztudomású ugyanis, hogy a parkban migránsok tucatjai árulják a drogokat szinte zavartalanul.

Az ott leírtak szerint esténként 19 óra után a Görli összes bejáratát színes bőrű drogdílerek lepik el, akik az összes ki- és bemenő járókelőt leszólítják, és drogvásárlásra próbálják rábírni. Nem ritka az sem, hogy a bűnöző életmódot folytató migránsok agresszívvá válnak, ha az emberek elutasítják az ajánlataikat. Január elseje és május 6-a között a berlini rendőrség 27 veszélyes és súlyos testi sértés elkövetése miatt indított eljárást.

Drogfogás a berlini Görltzer parkban
Fotó: afp

A hatóságok azzal mentegetőznek, hogy rendszeresek az ellenőrzések és razziák, szavaik alátámasztása érdekében bemutattak egy jelentés, amely szerint az idei év első négy hónapjában 978 embert motoztak meg igazoltatás során, és ebből 45 embert vettek őrizetbe. Monika Herrmann, az érintett berlini kerület Zöldek színeiben politizáló polgármestere is megszólalt az ügyben, és elmondta:

„A kerület lakói szeretnék, hogy a dílerek a parkban maradjanak. A többség szerint ugyanis a közparkból senkit sem lehet kitiltani.”

A bicskanyitogató magyarázatra többen is úgy reagáltak, hogy a kerület vezetőinek tehetetlensége és a dílerek jelenléte az oka, hogy jó páran kizárva érzik magukat a parkból. Sokan ugyanis már nem is mernek a park közelébe menni. Esténként többen is arról számolnak be, hogy a Görlitzer park olyan, mintha drogvásárt rendeznének, az összes padon dílerek pöffeszkednek, és várják a kuncsaftokat. A Bild és az ARD nevű tévécsatorna riportere is arról beszél, hogy a migránsok a fényképezőgépet látva megfenyegették őket, hogy ha képeket jelentetnek meg róluk, akkor nagy bajba kerülhetnek. Úgy tűnik, a Görliben a drogdílereken kívül már senki nem csinálhat azt, amit akar…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Az orosz hadsereghez csatlakozott, hogy influenszer feleségét megmentse

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány