Létrehozva: 2020.03.28.

A katonaság repülő intenzív osztályán szállítanak olasz betegeket Németországba

Az észak-olaszországi egészségügyi létesítmények túlterheltsége miatt a német légierő visz betegeket Németországba.

Az észak-olaszországi egészségügyi létesítmények túlterheltsége miatt a német légierő koronavírusos olasz betegeket visz Németországba szombaton.

A légierő repülő intenzív osztályán, amelyet egy Airbus A310 MedEvac típusú repülőgépen rendeztek be, hat súlyos beteg olasz állampolgárt szállítanak Bergamóból Kölnbe.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

A repülő szombat reggel indult útnak Kölnből, és még aznap visszatér – számolt be a dpa német hírügynökség. A betegeket civil kórházakban helyezik el Bochumban, Kölnben és Bonnban.

„A legnagyobb szükség idején magától értetődő, hogy barátaink oldalán állunk” – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter.

„Európának össze kell tartania” – tette hozzá.

A repülő fedélzetén egyszerre hat, intenzív ellátásra szoruló beteget tudnak szállítani. Ezen kívül még 38 ágy áll rendelkezésre, és 16 beteg állapotát tudják folyamatos figyelemmel kísérni monitorokon. A repülőgépen a betegeken kívül egy legfeljebb 25 tagú orvosi csapat tartózkodhat. A német légierő a Köln-Wahn repülőtéren állandó készenlétben tart egy MEdEvac-Airbust.

A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint Németországban 50 871 fertőzött mellett viszonylag alacsony, mindössze 351 a halálesetek száma. Olaszországban eközben 86 498 fertőzöttre 9134 haláleset jut. A német kancellári hivatal bejelentette, hogy április 20-ig biztosan nem enyhítenek a koronavírus miatt életbe léptetett korlátozásokon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le