Létrehozva: 2020.06.03.

A karantén óta drámaian megnőtt a válások száma Olaszországban

A két és fél hónapos kijárási tilalomnak és összezártságnak meglett az eredménye Olaszországban. Az olasz sajtó szerint 30 százalékkal többen bontanák fel a házasságukat, mint a járvány kitörése előtt.

A Corriera della Serra nevű tekintélyes olasz napilap felidézte, hogy a 67 napig tartó országos korlátozások idején sem maradtak magukra azok az olasz párok, akik úgy érezték, hogy valamilyen okból válságba került a házasságuk. Bár a szakembereket nem lehetett személyesen látogatni, Skypon és Whatsappon keresztül bárki kérhette pártanácsadók segítségét. Az olasz lap azonban arról ír, hogy még ez sem volt elég ahhoz, hogy ne növekedjen meg drámaian az elmúlt hetekben a válási kérelmek száma. A statisztikák szerint 30 százalékkal többen bontanák fel a házasságukat, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt. Az olasz szakemberek tapasztalatai azt mutatják, hogy az összezártság a legkisebb problémákat is felnagyította a két és fél hónap során.

Egyre többen akarnak külön utakon járni.
Fotó: AFP

Így fordulhat elő, hogy megnövekedett számban szerepelt a válóokok között a földön hagyott használt zokni vagy a fogkrém nem megfelelő kinyomása a tubusból.

A szakemberek szerint az egyik legnagyobb bajt az okozta, hogy a veszekedés után nem tudtak a párok különválni és elmenni valahova lenyugodni. A folyamatos összezártság egyik vitát eredményezte a másik után. Egyes régiókban olyan súlyos a helyzet, hogy már emailen keresztül is be lehet nyújtani a válási igényt, majd ezt követően egy online meghallgatás vár a párokra. A szakemberek abban bíznak, hogy a szigorítások feloldása után hamar rendeződni fognak a dolgok, és minden visszakerülhet a régi kerékvágásba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Egészen elképesztő, megrázó részleteket árult el Varga Judit a Magyar Péterrel töltött évekről

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre