Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.09.

A hatóságok még csak most jöttek rá, hogy már a második feleségét ölte meg a kegyetlen férj

A saját lakásában találtak rá a dortmundi hatóságok egy 30 éves iraki nő holttestére. Azonnal egyértelmű volt, hogy gyilkosság történt, a gyanúsított pedig az áldozat férje, egy 42 éves iraki migráns. Azóta kiderült, hogy egy korábbi feleségét is ő ölte meg.

Még februárban fogták el a rendőrök azt a 42 éves iraki migránst, aki a gyanú szerint megfojtotta a 30 éves feleségét. A német sajtó akkor azt írta, hogy a pár még 2011-ben házasodott össze Irakban, majd még a hazájukban született négy gyermekük. A család azonban pár évvel később Európába menekült, 2017-ben költöztek Németországba. Az iraki migráns az idő előre haladtával egyre agresszívabb lett a családjával szemben.

Képünk illusztráció
Fotó: AFP / AFP

A feleség végül a gyermekekkel együtt egy anyaotthonba költözött, majd nem sokkal később saját lakást béreltek.

A rendelkezésre álló információk szerint a nő pár héttel a tragédia előtt úgy döntött, hogy visszafogadja a férjét. Mint később kiderült, ez végzetes hiba volt, mivel amikor a férfi ismét agresszívan kezdett viselkedni, a nő azzal fenyegette, hogy elhagyja. A férj ennek hallatán olyan dühös lett, hogy elkezdte fojtogatni a nejét, amibe az áldozat bele is halt. A helyi német sajtó időközben kiderítette, hogy a négygyermekes anya már a férfi második felesége volt.

A házasságuk előtt az iraki bevándorló Hollandiában élt, ahol megölte az első feleségét. A holland bíróságok emberölés miatt el is ítélték. Ha bebizonyosodik a migráns bűnössége, akkor akár életfogytiglani börtön is várhat rá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni