Létrehozva: 2018.09.22.

A gyilkosságok 11 százalékát külföldiek követték el

Ma már naponta van egy gyilkossági kísérlet Németországban. A statisztikai adatok nem tartalmazták az elkövetõk nemzetiségét.

Amint arról a %RIPOST% is beszámolt, az utóbb "nácinak és idegengyűlölőnek" bélyegzett chemnitzi polgárok, több halott német képmásával vonultak fel, tiltakozva a 35 éves, Daniel Hillig meggyilkolása ellen, amelyet – még ma sem tudni pontosan – két vagy három migráns követett el.

Tavaly 83 esetben “külföldi” ölt meg németet. Összesen 731 polgár vált gyilkosság áldozatává és ennek 11,4 százalékát követték el külföldiek. A statisztikai adatok nem tartalmazták az
elkövetők nemzetiségét, tehát nem tudható biztosan, hogy a tavalyi gyilkosok között hány migráns van, esetleg “külföldinek” minősített, de Németországban dolgozó török vagy más vendégmunkás.

Most kiderült, hogy az idei év még sokkal rosszabbul kezdődött! A BKA
/Bundeskriminalamt/ közzétette a 2018-ra első 90 napjára vonatkozó adatokat.

Március végéig 89 német állampolgár ellen történt külföldiek által elkövetett gyilkossági kísérlet, azaz majdnem minden nap egy!

Ha ez ilyen ütemben folytatódik az év végéig, akkor nagyjából négyszer rosszabb lesz a helyzet, mint tavaly volt.

Mindenesetre 2015-ben 52 németet öltek meg az “idegenek”,  tavaly 83-at. Ez két év alatt majdnem 60 százalékos növekedést jelentett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért