Létrehozva: 2017.03.14.

A globális világrend összeomolhat!

Jacob Rothschild szerint "felfordulás és bizonytalanság vár a világra" és a tõkéjének egy részét aranyba fektette.

A globális világrend összeomolhat - nyilatkozta Jacob Rothschild – a Yournewswire cikke szerint. A meglepő kijelentést a brit befektető bankár és spekuláns saját társaságának tavalyi mérlege alapján tette.

A 2017-es évet is azzal kezdte, hogy dollármilliárdokért aranyat vett, a részvényeseit pedig arra figyelmeztette, hogy “felfordulás és bizonytalanság” vár a világra.

Ezzel azt is előre jelezte, hogy a következő időszakban már nem valószínű, hogy befektetői társasága meg tudja ismételni a korábbi 5 évben elért 1 milliárd dolláros tiszta nyereségét...

“Mélyen aggaszt a nemzetközi helyzet” – mondta, és feltehetően a Brexitre valamint az Európai Unióban érzékelhető bizonytalan politikai légkörre gondolt. Ugyanakkor örült a Trump elnök által megígért adócsökkentéseknek és fejlesztéseknek, amelyek majd nyereséget termelnek a befektetők számára, habár ezek csak lassan térülnek meg.

A globális világrend kialakítása nem a terveink szerint történik – mondta Jacob Rothschild. Ami azt is jelenti, hogy a "nagy tervről" továbbra sem mondott le.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat