Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.17.

A Fehér Ház korábbi főorvosa szerint Biden szellemileg alkalmatlan az elnöki feladatok ellátására

Dr. Ronnie Jackson 5 évig dolgozott az elnöki rezidencia főorvosaként, tehát vélhetően tudja miről beszél.

A Fehér Ház korábbi főorvosa, Dr. Ronnie Jackson szerint Joe Biden demokrata elnökjelölt jelenlegi szellemi állapota nem teszi lehetővé számára, hogy maradéktalanul ellása a kormányfői feladatokat.

A szakember elsősorban attól tart, hogy a megválasztása esetén Biden képtelen lenne kezelni azt a sok stresszt, ami az amerikai hadsereg irányításával jár – írja a New York post internetes kiadása.

„Pontosan tudom, hogy milyen fizikai és szellemi képességek kellenek ehhez, illetve azt, hogy ez az elnöki pozíció milyen megterheléssel jár. Azt kell mondjam, hogy nyomon követtem Joe Biden kampányát, és meg vagyok győződve arról, hogy a jelenlegi szellemi képességei nem teszik lehetővé, hogy az amerikai hadsereg főparancsnoka, és országunk vezetője legyen (...) Nem próbálok meg semmiféle távdiagnózist felállítani. Nem állítom, hogy Biden Alzheimer kórós lenne, és más egyebet sem” – fogalmazott Dr. Ronnie Jackson.

A szakember a 2000-es évek középén került a Fehér Házba, ahol kezdetben a kisegítő csapat tagja volt. 2013 és 2018 között viszont már főorvosként dolgozott. Ez azt jelenti, hogy az Obama-kormányzat utolsó három, valamint a Trump-adminisztráció első két évében töltötte be ezt a pozíciót az elnöki rezidencián, tehát valószínűleg tudja miről beszél.

Joe Bidennel szemben egyébként már több alkalommal is felmerült az a vád, hogy nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában. A demokrata elnökjelölt számtalan nyilvános beszédében és televíziós interjújában volt képtelen arra az elmúlt időszakban, hogy értelmes szöveggé formálja a gondolatait. Többek között előfordult már vele, hogy nem jutott eszébe, kinek volt az alelnöke korábban, többször nem tudta, hogy épp melyik államban kampányol, nem tudta a kínai elnök nevét, sőt, egy alkalommal kijelentette: ő egy szenátusi hely megszerzéséért kampányol.

A 77 éves politikusnak a tényszerű számadatokkal is többször meggyűlt már a baja. Egy televíziós konferencia alkalmával például kijelentette, hogy 180 éve választották meg Delaware állam szenátorának. Egy Pennsylvania államban tartott kampányrendezvényen pedig azt találta mondani, hogy a koronavírus-járvány már több, mint 120 millió áldozatot követelt az Egyesült Államokban.

A demokrata elnökjelölt rossz szellemi állapota ráadásul nem csak a republikánus érzelmű választópolgárok körében számít nyílt titoknak. A Rasmussen Reports közvélemény-kutató júliusban publikált felmérése szerint a regisztrált demokrata párti szavazók 20 százaléka is úgy gondolja, hogy Joe Biden a demencia valamilyen formájában szenved.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány