Létrehozva: 2016.10.25.

A Dzsungelnek vége, de a migránsok újraépítik a tábort

Franciaország megkezdte az egyik legnagyobb migránstábor, a calais-i dzsungel felszámolását - ezzel azonban a probléma nem szûnt meg, csak átalakult. A migránsok még mindig át szeretnének jutni az Egyesült Királyságba - és ezért mindent meg is tesznek.

A probléma átcsoportosítása

A tábor kiürítése hétfőn kezdődött, ekkor a becslések szerint 6-8 ezer migráns élhetett a Dzsungelben. A tervek szerint csütörtökig minden migránst elszállítanak buszokkal a közel 450 befogadóállomás egyikére.

 

Néhány migráns azt mondta, hiába vannak a tábor körül gumibotos rendőrök, nem hajlandóak elmenni. Nagyon valószínű, hogy amint a helyszínt elhagyják a rendőrök, rengeteg migráns visszatér, és új Dzsungelt épít a kikötővárosban.

„Még csak azt nem tudjuk, hol legyen a helye”

- mondta egy elszánt, fiatal férfi.

A korábbi példák azt mutatják, hogy ha a migránsok vissza akarnak jönni, akkor vissza is jönnek. Sok, korábban Calais-ból kitelepített migráns tért vissza a Dzsungelbe abban a reményben, hogy innen egy kamionon rejtőzve sikerül átjutnia az Egyesült Királyságba. A legtöbben még most is ebben reménykednek, és ha az elszórt francia központok nem tudják meggyőzni őket a maradásról, akkor újabb migránshullám indul meg Észak-Franciaországba.

 

Menni vagy maradni?

A központoknak pedig kicsi a meggyőzőereje: a migránsok úgy látják, hogy ezekben nincsenek megfelelő tolmácsok, távol esnek a menedékkérelmeket elbíráló hivataloktól, és sokan elszakadtak a korábbi barátaiktól.

A befogadó települések lakosai pedig nem örülnek a migránsoknak – több központot felgyújtottak, vagy éppen tüntetéseket szerveztek előttük. És hiába nő azoknak a migránsoknak a száma, akik a Franciaországban maradás mellett döntenek, túl fényes perspektívát nekik sem tud kínálni az az ország, ahol egekbe szökik a munkanélküliek aránya, és ahol még kevés bevándorlónak sikerült teljesen beilleszkednie.

 

Sok migráns meg sem várta a kitelepítést, azelőtt elhagyták a Dzsungelt, hogy a buszok megérkeztek volna. De nem azért, hogy önként átvonuljanak Franciaország más térségeibe – hanem hogy a hatóságokat kijátszva Északon maradjanak, és új sátortáborokat hozzanak létre az átkelőpontokon.

„13 hónapig éltem a Dzsungelben, szóval megtanultam nem bízni a hatóságokban. Ezért múlt éjszaka elhagytam a tábort, és 12 kilométerrel odébb vertem fel a sátramat”

- mondta Sam, egy szíriai migráns.

Ez is azt mutatja, hogy ha Calais fel is szabadul a nyomás alól, a probléma még ugyanúgy megmarad – legfeljebb más francia vagy belga kikötővárosokban jelentkezik. Mert a migránsok át akarnak jutni az Egyesült Királyságba – és úgy érzik, nincs mit veszíteniük.

 

Probléma a problémában

A Dzsungelben több ezer kísérő nélküli kiskorú migráns is tartózkodott. A brit kormány ígérete szerint befogadja azokat a migránsgyerekeket, akiknek egy rokona már az országban tartózkodik. Ezzel kapcsolatban azonban felmerült az a félelem, hogy sok migráns kihasználja ezt a lehetőséget, és fiatalabbnak hazudja magát.

Egy képviselő ennek kiküszöbölésére felvetette, hogy fogorvosoknak kéne megröntgenezniük a magukat kiskorúnak mondó migránsokat, mert a fogazatukból a valódi korukra lehet következtetni. A felvetést rengetegen kritizálták, rasszistának és megalázónak tartották.

„Úgy kezelik a háború elől menekülő embereket, mint a marhákat!”

- mondta Diane Abbott, az árnyékkormány belügyminisztere.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét