Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.19.

9 éves török fiú Ausztriában: Az a feladatom, hogy embert öljek

Egy talált konyhakéssel ijesztgette a hasonló korú gyermekeket Ried városában. Úgy tûnik, alábecsüljük a kiskorú bevándorlókkal kapcsolatos veszélyeket.

Az európai kultúrában a gyermekek védelme mindig is kiemelt szerepet játszott. Mindig ennek megfelelően kezelték az egyedül, szülők és hozzátartozók nélkül érkező bevándorló kiskorúakat, akikre sokkal enyhébb szabályok vonatkoznak.

Ahogy gyűlnek a tapasztalatok, egyre többször kell rájönnünk, hogy neveltetésük miatt egyes kiskorúak közel akkora veszélyt jelenthetnek a befogadó társadalomra, mint a “hitetlenek” ellen fellépő felnőttek. Már számtalan cikk foglalkozott azzal, hogy az iskolákban a bevándorló családból származó fiúgyermekek verik, megfélemlítik társaikat, a tanárok pedig semmit sem mernek tenni, nehogy iszlámgyűlölőnek bélyegezzék meg őket.

Az ausztriai Ried városában most valami hasonló történt. Ezúttal egy 9 éves török kisfiú “talált egy konyhakést”, miközben hazafele ment az iskolából,

majd számos, hasonló korú gyereket kezdett el azzal ijesztgetni. Közben pedig azt mondta nekik, hogy neki az a feladata, hogy embert öljön, mert ezt parancsolta neki az istene...

Miután a megfenyegetett diákok szülei szóltak az igazgatónak, vizsgálat indult az ügyben. Ennek során elvették tőle a kést, kikérdezték a fiút és megállapították, hogy nem bizonyítható a szülei felelőssége /.../, majd az ügyet lezárták.

Forrás: Voiceofeurope

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány