Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.02.

882 nap után sikerült bíróság elé állítani a gyilkos migránst

Közel két és fél évet kellett várnia Karsten Hempelnek arra, hogy az egyetlen gyermekének gyilkosát bíróság elé állítsák. A 30 éves Marcusszal egy szíriai migráns végzett, de nem egyértelmű, hogy mi vezetett a végzetes dulakodásig.

Az 55 éves Karsten Hemper bízik benne, hogy végre fény derülhet fia halálnak körülményeire, és azt is szeretné, ha a bűnös elnyerné méltó büntetését. A 30 éves Marcus 882 nappal ezelőtt vesztette életét egy verekedést követően. A magdeburgi bíróságon két és fél évvel az eset után kezdődött el a bírósági tárgyalás. A vádlottak padján egy szíriai bevándorló ül, aki 2017 szeptemberében többször ököllel ütötte meg a német férfi. Az áldozat olyan szerencsétlenül esett a földre, hogy az eközben szerzett fejsérüléseibe belehalt.

Képünk illusztráció
Fotó: 123RF / 123RF

Az édesapa lelkiállapotán nem segít, hogy az ügyészség szinte az egyik napról a másikra azzal állt elő, hogy a szíriai migráns önvédelemből kezdte ütni Marcust. A gyászoló szülő ezt a verziót nem fogadta el, ügyvédet fogadott, és engedélyt kapott, hogy belenézzen a rendelkezésre álló bizonyítékokba.

Több százszor megnéztem a verekedésről készült biztonsági kamerás felvételeket. Az elkövető háromszor vagy négyszer teljes erővel, ököllel ütött fejbe a fiamat. Önvédelemről szó sincs

állította az apa a Bild című német napilapban. Ennek ellenére sokáig úgy tűnt, hogy az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntetik. Karsten Hemper azonban utolsó kapaszkodóként a nyilvánossághoz fordult. 2019 nyarán aztán egy új ügyészségi testület vádat emelt a szíriai ellen halált okozó testi sértés büntette miatt. További hónapok teltek el azonban azzal, hogy megpróbálják megállapítani a vádlott valódi életkorát.

Az ügyészség szerint a tettes a bűncselekmény elkövetésekor még nem volt 18 éves, ezért a nyilvánosságot kizárták a tárgyalásról. Az édesapa azonban így is elégedett, mivel sikerült elérnie, hogy megkezdődhessen a tárgyalás.

Csak az a célom, hogy igazságot szolgáltassanak a fiamnak

– jelentette ki Karsten Hemper.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány