Létrehozva: 2018.10.04.

70 pakisztáni erőszakolta meg a brit kislányt!

Igazságot akarok! - mondta, mert eddig csupán egy férfi ellen emeltek vádat. Az ITV a botrányt Nagy-Britannia legrosszabb gyermekbántalmazási ügyének nevezte.

Sokkolta a brit közvéleményt az a márciusban kipattant hír, hogy az angliai Telfordban egy főként pakisztániakból álló bűnbanda több száz, némely becslések szerint ezer lányt rontott meg már évek, sőt egyesek szerint évtizedek óta. Bekábítószerezték, megverték, adták-vették az áldozataikat, sőt, három esetben
gyaníthatóan gyilkosságot is elkövettek. Amint arról a %Ripost% is beszámolt, a brit állami média mindvégig eltitkolta az eseményeket a rendőrséggel karöltve, mely attól félt, hogy majd rasszistának bélyegzik.

Az egyik lányt most megtalálta a The Sunday Mirror.

Õt 12 éves korától kezdve körülbelül 70 pakisztáni erőszakolta meg. Egy évvel később terhes is lett, és négy éven keresztül szenvedett a pedofil banda bántalmazásaitól.

„Csak igazságot szeretnék. Mert akik engem megerőszakoltak, azok még mindig szabadon járnak-kelnek a városban. Olykor, amikor hazafelé megyek, beléjük botlom...”  – mondta az újságírónak a ma már 19 éves nő.

A megszólaltatott nőnek is szeretne segíteni Laura Farris ügyvéd, hogy a szabadon élő erőszaktevők ellen új eljárás induljon. Egyelőre azonban az ügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy a többi vádlottal szemben nem találtak elegendő bizonyítékot. Telford városa ebbe nem akar beletörődni, és nyilvános meghallgatást tervez.

A The Sun oldalán látható az ITV riportja egy másik áldozattal, aki elmondta, hogy 18 éves koráig kétszer is kénytelen volt megszakítani a nem kívánt terhességét, s mindvégig úgy érezte, hogy egyedül van a gondjaival, a rendőrség sem segít rajta.

 

Ijesztő adat: a 23 éves Balraj Singh volt az egyetlen pakisztáni férfi, akit kiskorú megrontásáért elítéltek. Az elvett magzat DNS-vizsgálata alapján azt az erőszaktevőt is azonosították, aki biztosan megerőszakolta a nőt, de annak idején ő azt állította, hogy kiskorú, ezért nem küldték börtönbe...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért