Létrehozva: 2017.10.12.

70 ezer szír és iraki készül Németországba a családtagjaikhoz

A Németországban menedékjogot kapó embereknek jogában áll a hazájukban maradt házastársukat és kiskorú gyermekeiket maguk után költöztetni családegyesítés címén.

A német külügyminisztérium megerősítette, hogy a bejrúti, az ammáni, az erbíli, az ankarai, az isztambuli és az izmiri német külképviseleteken 70 ezer kérelmet nyújtottak be iraki és szíriai emberek, hogy a már Németországban élő közeli rokonuk után utazhassanak és letelepedhessenek.

2015 eleje és 2017 közepe között a német külügy 102 ezer ember számára bocsátott ki vízumot családegyesítés címén.

Ha a tendencia folytatódik, akkor a hatóságok 2018 év végéig további 100-200 ezer új kérelemmel számolnak. A posztkommunista Die Linke párt politikusa, Ulla Jelpke kezelhető számról beszélt, ezért azt követelik, hogy a ne szigorítsák tovább az eljárásokat a német hatóságok - írja a welt.de.

A jelenlegi jogszabályok szerint a Németországban védelmet kapó menekültek maguk után költöztethetik a hazájukban maradt házastársukat és kiskorú gyermekeiket egyaránt. Sőt, a menedékjogot kapó fiatalkorúak is kérvényezhetik, hogy szüleikkel újra együtt élhessenek az új hazájukban. A korábbi – kereszténydemokratákból és szociáldemokratákból álló – nagykoalíció 2016 márciusában két évre viszont felfüggesztette azok számára a családegyesítés lehetőségét, akik csak részben jogosultak a menekültstátuszra. Az Angela Merkel és Horst Seehofer vezette CDU/CSU pártszövetség ezt a korlátozást a tervek szerint 2018 márciusa után is fenntartaná.

A CDU/CSU lehetséges koalíciós partnerei, a szabad demokraták és a zöldek egyaránt jelezték, hogy ezt nem tudják támogatni. A külügy statisztikája ebben az esetben csak a szír és iraki családtagok kérelmeiről szólt.

Azt nem közölték, hogy más országokból, összesen hányan várnak arra, hogy a rokonaik után költözhessenek Németországba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?