Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.17.

7 arab suhanc 10 órán keresztül erőszakolt egy svéd nőt

Ismét Malmõben, de az eddigiekhez képest egy új no-go zónában történt az eset.

 

Ezúttal hét arab migráns suhanc tartott fogva egy svéd nőt, akit 10 órán keresztül erőszakoltak, mielőtt elengedték volna - írta a Savemysweden.

A hét tizenéves mindegyike 13 és 16 év közötti fiú, ketten mindössze 13 évesek. Õket nem is szabad fogva tartani a svéd törvények értelmében, hanem egy “szociális szervezetnek” kell átadni, akik majd megpróbálják a lehetetlent, azaz megadni nekik mindazt, amit a családjuktól nem kaptak meg. Két “fiút” még droggal kapcsolatos ügyek miatt is felelősségre fognak vonni.

Az ügy nagy felháborodást váltott ki a svéd társadalomban, amikor az országos közszolgálati SVT megkísérelte a támadókat áldozatokként bemutatni. A megkérdezett rendőrök azzal védték meg őket, hogy fiatal koruk miatt nem is érthetik az elkövetett bűnük súlyát. A műsorban az áldozatról szinte szó sem esett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány