Létrehozva: 2020.03.09.

6 éves fiú volt a gyerekeket kirabló bűnbanda legfiatalabb tagja

Az osztrák hatóságok közlése szerint egy szíriai fiatal és két szíriai gyermek gyanúsítható azzal, hogy hasonló korú társaikat kirabolták. A bűnbanda több hónapon keresztül tevékenykedett egy grazi parkban és annak környékén.

A háromtagú bűnbanda hónapokon keresztül fenyegette és szedte el a pénzét gyerekeknek az ausztriai Graz egyik közparkjában és annak környékén. A legfiatalabb gyanúsított mindössze hatéves. A történtekre úgy derült fény, hogy február végén egy 11 éves fiú elmesélte a szüleinek, hogy szinte hetente szedik el tőle ismeretlen gyerekek a pénzét. A család ezt követően azonnal a rendőrséghez fordult. A hatóságok szerint a kiskorú elkövetők rendszerint csak néhány eurónyi zsákmányra tettek szert, ám a rendszeresség miatt ez összesen egy nagyobb összeg is lehetett. A nyomozás során azonnal talált a rendőrség három másik áldozatot is, akik hasonló történtetekről számoltak be.

A hatóságok abból indulnak ki, hogy a szíriai migránsok tavaly nyár óta fenyegethették és rabolhatták ki a véletlenszerűen kiválasztott szintén kiskorú áldozataikat. Az is biztosnak tűnik, hogy a jelenleg ismert négy esetnél jóval több gyereket foszthattak i a migránsgyerekek. A 6, 9 és 14 éves gyerekek ellen eljárás indult, a grazi rendőrség pedig közölte, hogy további esetleges áldozatok jelentkezését várják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A BAHART új hajóin szelhetjük a gyönyörű Balaton habjait

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?