Létrehozva: 2017.02.24.

5000 kínai csatlakozott a muszlim terroristákhoz

Az ujgurok többsége ma már az iszlám követõje, a harcosok pedig zsoldot is kapnak az Iszlám Államtól...

Az Iszlám Állam szíriai hódításának csúcspontján még arról cikkeztek, hogy ha Kína is beszáll az ellenük való harcba, akkor a terrorállamot gyorsan le lehet győzni. Úgy tűnik, éppen a fordítottja történt. Kína, mint állam nem avatkozott be, de onnan származó 5000 harcolni vágyó kínai állampolgár érkezett Szíriába, hogy segítse az ISIS-t – nyilatkozta Imad Musztafa, Szíria kínai nagykövete.

A diplomata elmondta, hogy sokan közülük családdal érkeznek, Kína ujgur területéről. Akik ott élnek, eredetileg buddhisták voltak, de a 10. századtól kezdve, a török birodalom hatására fokozatosan áttértek az iszlámra. Az ujgur területen ma már ez az uralkodó vallás, és Kínának sok gondja is van az ujgur terroristákkal.

„Ma már kínai állampolgárságú gyermekek tömegei élnek Szíriában, akik kezükben karddal vagy gépkarabéllyal dzsihádról beszélnek a saját maguk által napi rendszerességgel feltöltött Youtube-videókon” - tette hozzá a diplomata.

Forrás: Hispantv.com

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő