Létrehozva: 2017.10.18.

39 éves bécsi nőt szedtek ki az Iszlám Állam hálózatából

Titokban szállították Kabulból Ausztriába azt a 39 éves osztrák nõt, aki 10 éven át élt Afganisztánban. A gyanú szerint szoros kapcsolatot ápolhatott az Iszlám Állammal.

Hetente indulnak Afganisztánba olyan repülőjáratok, amelyeknek a fedélzetén elutasított menedékkérelmű afgán bevándorlók ülnek. Õket az osztrák hatóságok visszatoloncolják a hazájukba. Nem volt ez másképp a múlt hét végén sem, ám ezúttal visszafelé is volt utas a fedélzeten. A kabuli landolás után ugyanis az osztrák különleges egység emberei átvették az afgán hatóságoktól azt a 39 éves, bécsi születésű nőt, akit súlyos dolgokkal vádolnak.

Az afgán külügyminisztérium külön kérésére szállították Ausztriába a nőt, az ország hatóságai ugyanis azt állítják, hogy a már több mint 10 éve Kabulban élő Tamara H. az évek során iszlamizálódott, és kapcsolatot ápolt az Iszlám Állammal is.

Az afgán külügyminisztérium állítása szerint a nő egy ketyegő bomba, aki akár terrortámadást is végrehajthat. Jelenleg egy bécsi pszichiátrián tartják megfigyelés alatt. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat