Létrehozva: 2019.11.20.

24 késszúrással végzett menyasszonyával, mert az szakítani akart vele

A 18 éves áldozatot minden ismerője gyönyörű, vidám fiatal lányként írta le. A diáklánynak azért kellett brutális körülmények között meghalnia, mert szakítani akart 30 éves afgán vőlegényével.

A napokban kezdődött el a bírósági tárgyalása annak az afgán bevándorlónak, aki több tucat késszúrással, szinte szó szerint kivégezte menyasszonyát a németországi Halléban. A 30 éves Dawood R.-t kéz- és lábbilincsben vezették a bíró elé, a tárgyaláson megjelentek szerint a férfi arcáról semmilyen bűnbánatot nem lehetett leolvasni. A per első napján az ügyben eljáró ügyész elmondta, hogy a fiatal nő testén összesen 34 szúrás nyomot számoltak össze. A tárgyalás legfelkavaróbb jelenete az volt, amikor a diáklány édesanyját hallgatták meg tanúként.

Az asszony elmondta, hogy a július 16-án, közvetlenül a gyilkosságot követően Dawood R. felhívta őt, és azután érdeklődött, hogy merre van. Az ekkor már menekülő félben lévő tettes elmondta az anyósjelöltjének, hogy éppen most végzett a lányával, majd hozzátette, ha esetleg a menyasszonya túlélné a támadást, akkor bemegy a kórházba, és rágyújtja a betegágyat. Az édesanya szerint a gyönyörű lányának azért kellett ilyen fiatalon meghalnia, mert nem akart hozzámenni a 30 éves vőlegényéhez, aki ezt megaláztatásként értelmezte. Szintén a tanúvallomásból derült ki az is, hogy a nő hazasietett, és a földön fekve talált rá a vértócsában fekvő lányára.

Az áldozatot még rohammentő vitte kórházba, de a súlyos sérüléseket szenvedett lány életét már az orvosok sem tudták megmenteni. A gyilkos migránst végül a Hallétól 400 kilométerre fekvő Frankfurt városában fogták el a rendőrök. Ítélet az év végére várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők