Létrehozva: 2021.08.04.

Megrázó videó: Zombiként rángatózott a bedrogozott fiatal lány

A 18 éves lány édesanyja figyelemfelhívásként osztotta meg a felvételt.

Szerző szbd

Saját lányáról készült videóval hívja fel a figyelmet egy angol anyuka, miért nem szabad a szórakozóhelyeken bárkitől italt elfogadni – számolt be róla a Mirror.

A 18 éves Millie Taplin a barátaival bulizott, amikor egy férfi itallal, egészen pontosan egy vodka-limonádéval kínálta. „Próbáld ki ezt” – mondta a lánynak, aki ivott is belőle egy-két kortyot, nem többet, mert túl erősnek találta. Majd alig 5-10 perccel később rosszul lett. Egy idő után már nem tudott megszólalni, menni, a karját és a lábát irányítani.

Millie órákig volt ebben a szörnyű állapotban (Fotó: Facebook)

A barátai rögtön felhívták Millie nővérét, majd elvitték a sürgősségire. Hamar kiderült, hogy bedrogozták, ráadásul nem is egy, hanem kétfajta kábítószert adtak be neki. Az egyiket azért, hogy mozgásképtelenné tegyék, a másikat azért, hogy „kiüssék”.

A szerek rémisztő hatással voltak a fiatal lányra. Ahogyan az édesanyja által közzétett videóban látható, Millie lemerevedett, az állkapcsa és az ujjai is görcsben álltak, a szemei kidülledtek, és gyakorlatilag úgy nézett ki, mint egy zombi.

„Erre nem lehet felkészülni. Egyszerűen szörnyű volt ezt látni. Olyan volt, mint akit megszállt valami. Tomboltam a dühtől. Csak néztem őt, és azon járt az agyam, hogy mégis mi a fenét adhattak neki, mert még sosem láttam ehhez hasonlót egész életemben. A leglesújtóbb az volt, hogy bár teljesen le volt merevedve, tudatánál volt, és pontosan tudta, mi történik. Láttam rajta, hogy jelen van, próbált velem szemkontaktusba kerülni, de képtelen volt megszólalni” – mondta az édesanya, aki sokkot kapott a látványtól.

„Tudtam mindenről. A fejemben tudtam reagálni az embereknek, de kifelé képtelen voltam kommunikálni. Nagyon ijesztő volt. A fejemben jelen voltam, de a testem külön életet élt. Még sosem éreztem ilyesmit, és soha többet nem akarok még egyszer keresztülmenni ezen. Borzalmas volt” – fogalmazott Millie.

Millie órákig volt ebben az ijesztő állapotban. Végül szerencsére nem lett komolyabb baja, és már másnap reggel hazaengedték a kórházból.

 

Szerző szbd

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre