Létrehozva: 2018.11.26.

14 éve kitoloncolásra váró migráns erőszakoskodott kislányokkal a fürdőben

Nemi erõszakkal és több rendbeli szexuális erõszakkal vádolják azt az 56 éves iráni migránst, akit már 14 évvel ezelõtt ki kellett volna toloncolni Németországból. A hatóságok már többször is elítélték más ügyek miatt a férfit, a kitoloncolás azonban rendszerint elmaradt.

A Bild nevű német lap értesülései szerint egy 56 éves iráni bevándorlót vádol azzal a rendőrség, hogy október 18-án egy freibergi fürdőben szexuálisan zaklatott egy 10 éves gyermeket, valamint egy 16 és egy 21 éves fiatal nőt. A német törvények értelmében legalább az egyik erőszak kimerítette a nemi erőszak fogalmát is. A német lap azt is megtudta, hogy a férfi a bűncselekményt megelőzően szinte napra pontosan 18 évvel ezelőtt érkezett Németországba menekültként.

A menedékkérelmét azonban rá egy évre elutasították, és már 2004-ben megszületett az a végzés is, miszerint az iráni migránst ki kell toloncolni az ország területéről.

A hatóságok közlése szerint a férfi jelenleg a drezdai börtönben vár a bírósági tárgyalása kezdetére, de, mint mondják, a kitoloncolás továbbra sem kivitelezhető, mivel nincsenek hivatalos okmányai. Az ügy pikantériája, hogy a bevándorló lényegében hülyének nézheti a német igazságszolgáltatást, mivel tettei rendszerint következmények nélkül maradnak.

2013-ban már kényszerítés kísérlete, 2015-ben pedig jogosítvány nélküli vezetés miatt kapcsolták le a rendőrök. Az eddigi legsúlyosabb ítélet pénzbüntetés volt ellene.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre