Létrehozva: 2022.01.18.

11 évig tartotta betonbunkerbe zárva epilepsziás lányát az apa

A rejtekhelyet véletlenül fedezte fel egy román rendőr.

Egy 70 éves romániai férfi, Nicolae Manolache a most 42 éves epilepsziás lányát 11 éven át tartotta egy sötét betonbunkerbe zárva Prahova elszigetelt részén.

Az epilepsziában szenvedő nő évek óta él a világtól elszigetelten, nyomorúságos körülmények között, állandó veszélyeknek kitéve, anélkül, hogy orvosi nyilvántartásba vették volna, így kezeléshez sem kapott – számol be a szörnyű esetről az Adevarul.

A bunkert, amelyben a nőt kulcsra zárva tartották, egy helyi rendőr fedezte fel – véletlenül.

Az épület egy tárolóhelyiség volt, mindenféle tárggyal telezsúfolt fémpolcokkal, kanapéval, egy hűtőszekrénnyel és egy bádogvödörből készült rögtönzött vécével, amely ürülékkel volt teli.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A nyomozók elmondása szerint a nő ugyanabban a szobában aludt, evett és székelt. Nicolae Manolache, aki román-amerikai kettős állampolgár, a nyomozóknak elismerte, hogy 2002-ben tért vissza Amerikából Romániába, és Jugureni településen telepedett le, ami Prahova egyik legszegényebb községe.

Elmondta: nem akarta bántani a lányát, de úgy érezte, be kell zárnia, mert hajlamos volt egyedül bemenni az erdőbe, és az apa rettegett attól, hogy ott valami rossz történhet a gyermekével. Nem tudta megmagyarázni, ha ennyire féltette a gyermekét, akkor miért nem vitte orvos egyszer sem... Az viszont kiderlt, hogy azt a gyógyszert adta neki, amit még az amerikai orvosok ajánlottak.

A rendőrök a lánnyal is próbáltak beszélni, de ő képtelen volt összefüggő mondatokat mondani, valószínűleg az elszigeteltség miatt. Szinte minden kérdésre azt felelte: „nem tudom”, „nem hiszem”.

Azt viszont határozottan tagadta a nő, hogy az apja vele lakik. Manolache ugyanis korábban megpróbálta félrevezetni a hatóságokat és azt állította, hogy ő is ott lakik a lányával.

A helyi hatóságok egyébként nem tudtak arról, hogy Manolache lánya Romániában tartózkodik. A férfi ugyanis állítólag azt mondta, hogy gyermeke „jól van Amerikában”.

Az apát előzetesbe helyezték a hatóságok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét