Létrehozva: 2017.08.10.

Közel a baj: gyilkos kór fenyeget a szomszédban

Aggódnak a vajdasági magyarok, mert a magyar határtól alig hatvan kilométerre található Szeghegyen is megjelentek a nyugat-nílusi lázzal fertõzött szúnyogok.

Nem alaptalan a vajdasági magyarok félelme a nyugat-nílusi láztól, mivel az elmúlt fél évtizedben ötszáznál is több megbetegedés történt, a halálos áldozatok száma pedig elérte az 58-at – értesült a hirado.hu.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az ott élők semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak a veszélyes vérszívók megjelenéséről. Kishegyes Környezetvédelmi osztályvezetője, Hallgató Imre a portálnak úgy nyilatkozott, maga is csak a sajtóból értesült arról, hogy nyugat-nílusi láz vírussal fertőzött lárvákat mutattak ki a vizsgálatok Szeghegyen. Ráadásul a lárvák megtalálása és az eredmény bejelentése között egy hónap telt el.

Az augusztustól októberig fenyegető nyugat-nílusi vírus emberről emberre kizárólag vér- vagy szervadományozás útján terjed.

Lappangási ideje kettőtől tizennégy napig tart, a fertőzöttek döntő többsége tünetmentes, náluk, a feltételezések szerint, életük végéig tartó védettség alakul ki – írja a webbeteg.hu.

A megfertőzöttek ötödénél láz, izomfájdalom, fejfájás, bőrkiütések, illetve nyirokcsomó-megnagyobbodás jelentkezhet, amelyek maguktól megszűnhetnek.

A veszélyeztetett egy százaléknál ugyanakkor idegrendszeri problémák léphetnek fel, amelyek időseknél, illetve gyenge immunrendszerű alanyoknál akár halált is okozhatnak.

További rossz hír, hogy a nyugat-nílusi vírus ellen nem létezik humán védőoltás, illetve speciális terápia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

metropol.hu

Autósok figyelem, szerdától megint változik az üzemanyag ára

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A baloldali aktivista elárulta, így támogatják Magyar Pétert

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül