Létrehozva: 2021.11.25.

Szörnyű, mi történt a koronavírusos kisfiúval, mesterséges kómában kellett tartani

A nyolcéves gyerek szervezetében úgynevezett PIMS, azaz sokszervi gyulladás alakult ki három héttel azután, hogy legyőzte a koronavírust.

A koronavírus utáni sokszervi gyulladás, azaz PIMS a korábbi vírusfertőzésre adott kóros immunreakció következtében alakul ki ritka, de súlyos szövődményként. Elsősorban az ötévesnél idősebb gyermekeket fenyegeti.

Fotó: Pixabay

Ez történt a nyolcéves Cameron Brownnal is három héttel azután, hogy legyőzte a koronavírust. Hirtelen kiütések lepték el a testét és egy óriási csomó jelent meg a nyakán. Négy nappal később pedig arra panaszkodott az anyukájának, hogy nagyon homályosan látírja a Mirror.

Kórházba szállították, ám később át kellett vinni egy Glasgow-ban található klinikára, mert annyira leromlott az állapota. Az orvosok végül a mesterséges kóma mellett döntöttek.

A kis Cameron nagy küzdő, mára kiengedték a kórházból, de a szülei mindenkit figyelmeztetnek arra, hogy vegyék komolyan a PIMS-t.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút