Létrehozva: 2020.03.25.

Koronavírus: így előzi meg a bajt, aki gyorsan cselekszik

Magyarország megelőzte az óvintézkedésekkel az európai országokat. Ezt egy látványos infografikával mutatja be Facebook-oldalán a Fidesz.

Mindent, ami emberileg lehetséges, egy kicsit azon is túl, meg fogunk tenni.

A veszélyhelyzetet Magyarországon az első regisztrált eset utáni 7. napon, Lengyelországban a 9. napon, Csehországban a 13. napon hozták meg. Ugyanezt az intézkedést Belgiumban a 37. napon, Spanyolországban a 45. napon jelentették be, ekkor egyébként kijárási tilalmat is elrendeltek. Miután Magyarországon nagyon hamar meghozta a kormány az óvintézkedéseket, a kijárási tilalmat eddig nem kellett bevezetni. Ahhoz, hogy ez így maradjon, az kell, hogy az emberek betartsák a kéréseket, akiknek kell, maradjanak otthon a veszélyhelyzet idején.

Olaszországban, a koronavírus által leginkább sújtott uniós tagállamban január 31-én regisztrálták az első két koronavírus-pozitív beteget. Az olasz kormány 38 nappal ezután hirdette ki a teljes országra a karantént. Ugyanezt az intézkedést Nagy-Britanniában az 52. napon jelentette be Boris Johnson miniszterelnök.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat