Létrehozva: 2020.04.03.

Koronavírus: ezek Észak-Korea hivatalos adatai!

Észak-Korea hivatalosan mindössze ötszáz embert tart karanténban koronavírus miatt a KCNA állami hírügynökség péntek reggeli közlése szerint.

Észak-Korea hivatalosan mindössze ötszáz embert tart karanténban koronavírus miatt a KCNA állami hírügynökség péntek reggeli közlése szerint, Dél-Koreában viszont az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ azt közölte, hogy tízezer fölé emelkedett a Covid-19-járvány fertőzöttjeinek száma.

A KCNA közlése szerint a kommunista ország fokozni fogja az új típusú koronavírus terjedése elleni kampányát. Ugyanakkor jelentette azt is, hogy mostanra mindössze 500 ember maradt karanténban, miután az utóbbi hetekben a hatóságok több ezer embert kiengedtek ki, akiknél a közlés szerint nem jelentkeztek panaszok.

A kommunista állam hírügynöksége arról is beszámolt, hogy tisztségviselők – a konkrét térségek megnevezése nélkül – egy nemrég lezajlott országos veszélyhelyzeti megbeszélésen bírálták, hogy egyes helyeken a karanténszabályok ellenőrzése „passzívvá vált”.

A KCNA arról nem tett említést, hogy a karanténban maradt emberek között vannak-e külföldiek. Észak-Koreában ugyanis a járvány terjedésének kezdetén 380 külföldit helyeztek úgynevezett egészségügyi elkülönítés alá. A KCNA a múlt héten közölte, hogy mindössze két külföldi maradt vesztegzár alatt. Phenjan március végén egy különgéppel elszállított több tucat külföldi diplomatát az oroszországi Vlagyivosztokba.

Phenjan eddig hivatalosan egy fertőzöttet sem erősített meg, de az állami sajtó a foganatosított járványügyi intézkedéseket „nemzeti létszükségletnek” nevezte. A kommunista ország kiutasította a külföldi turistákat, felfüggesztette szinte a teljes határforgalmat egyedüli szövetségesével, a járvány kiindulópontjának számító Kínával, egészségügyi ellenőrzést vezetett be a határátkelőhelyeken, és mozgósította az egészségügyi dolgozókat, hogy ellenőrizzék a lakosságot, és különítsék el azokat, akiknél a fertőzés tünetei jelentkeznek.

Dél-Koreában az utóbbi 24 órában 86 új esetet regisztráltak, így a fertőzöttek száma 10 062-re gyarapodott. Az elhunytak száma öttel 174-re nőtt. A statisztikai adatok a fertőzést mutató görbe ellaposodására utalnak: az utóbbi három hétben naponta átlagosan száz új esetet jelentettek. A világos csökkenési trend márciusban indult el, miután februárban naponta mintegy 900 új fertőzést regisztráltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett