Létrehozva: 2021.03.29.

Óriási változás mától a BKK járatain, erre mindenkinek érdemes odafigyelnie!

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként olyan döntést hozott a társaság, amit már tavaly, az első hullám idején is bevezettek.

Visszatér a múlt évi szokás a BKK járatain: a társaság bejelentette, hogy hétfőtől a járművekre már csak a második, a harmadik vagy a negyedik ajtónál lehet felszállni.

Az első ajtót és az autóbuszok, trolibuszok elejét kordonnal zárják le az utazóközönség elől – akárcsak egy évvel ezelőtt, az első hullám idején.

A BKK lezárja a járművek első részét
Fotó: MTI

Az intézkedés célja, hogy a járművezetők koronavírusos megbetegedésének esélyét minimálisra csökkentsék.

„Budapesten naponta több ezer busz- és trolivezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességét, védelmük ezért rendkívül fontos a fővárosban utazóknak is” – emelte ki a közleményében a BKK.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal