Létrehozva: 2019.11.13.

Kocsis Máté: A parlamentben ocsmány beszédnek, rendbontásnak nincs helye

A parlamenti képviselőkre vonatkozó fegyelmi szabályok szigorítására tett javaslatot a Fidesz-KDNP – közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kocsis Máté a parlamentben az elmúlt időszakban történt „példátlan durvaságokkal” indokolta az országgyűlési törvény módosítását, megengedhetetlennek nevezve az ellenzék „vadabb” képviselői által tanúsított magatartást. Megemlítette a tavaly december 12-i ülésnapot – amikor ellenzéki képviselők megakadályozták, hogy a levezető elnök elfoglalja helyét a pulpituson, majd a továbbiakban is zavarták az ülést -, valamint Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő két héttel ezelőtti viselkedését, amikor trágár szavakat tartalmazó táblát emelt fel az ülésteremben.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: az Országgyűlésnek meg kell adni a kellő tiszteletet, a parlamentben az ocsmány beszédnek, rendbontásnak nincs helye. Megjegyezte: a tavaly decemberi történéseket és Hadházy Ákos magatartását egyetlen európai törvényhozás sem tolerálta volna. Belgiumban például ilyen esetben a következő 8-10 ülésről is kitilthatták volna a képviselőt, az Egyesült Királyságban 20 napra felfüggeszthették volna a képviselői jog gyakorlását, Németországban pedig 30 napra ki lehetett volna utasítani a rendbontót az ülésteremből – hozott példákat.

A politikus hozzátette, a magyar parlamentben az eddigi tiszteletdíj-csökkentéseknek elhanyagolható volt a visszatartó erejük, az érintettek „mellényzsebből kifizették”. Ezért most azt javasolják általános szabályként, hogy az eddigi tiszteletdíj-csökkentések mértékét a 12-szeresére emeljék, remélve, hogy ennek nagyobb lesz a visszatartó ereje. Így például azt a rendbontást, amit eddig a képviselői havi tiszteletdíj egyharmadának elvonásával büntettek, azt ezentúl maximum 4 havival lehet. Amit eddig egy havi csökkentéssel szankcionálhattak, annak ezentúl 6 havi tiszteletdíj-elvonás lesz a felső határa, de ez akár meg is duplázódhat – ismertette, jelezve, hogy így akár több millió forintos büntetések is lehetnek majd.

Ha például ellenzéki képviselők még egyszer megpróbálják megakadályozni a parlament rendes működését, és erőszakosan elállják a levezető elnök útját, akkor 6 havi tiszteletdíjukat is „elbukhatják”. Vagy ha Hadházy Ákos még egyszer felemeli ocsmány szavakat tartalmazó tábláját, akkor 4 havi tiszteletdíját vonják meg – fejtette ki Kocsis Máté, úgy fogalmazva: „fizetni fog, mint a katonatiszt”, mert az Országgyűlés nem cirkusz vagy állatkert, az pedig kifejezetten káros lenne, ha az ellenzék által a parlamentben bemutatott agresszió mintává válna a társadalomnak.

Hozzáfűzte: a „notórius bekiabálók”, akik „képtelenek uralkodni az indulataikon” – példaként említette a Párbeszédből Szabó Tímeát és Tordai Bencét, valamint a DK-ból Arató Gergelyt és Vadai Ágnest – fél-egy havi tiszteletdíj-csökkentésre számíthatnak.

A törvényjavaslatot kritizáló Arató Gergelyről azt is mondta: éppen ő tiltakozik, aki képtelen normális ember módjára viselkedni az Országgyűlésben. A DK-s politikus szavaira a frakcióvezető úgy reagált:

a törvény egyrészt érvényesíteni fogja a fokozatosság elvét, másrészt nem elhallgattat, hanem kulturált mederbe tereli vissza az ellenzéki magatartást. Aki pedig úgy viselkedik, ahogyan az egy parlamentben elvárható, annak nincs mitől tartania – hangoztatta.

Kocsis Máté közölte: a törvény azt is rögzíti majd, hogy az Országgyűlés tisztségviselői – köztük az alelnökök és a jegyzők – is részesei a rendfenntartásnak. Változtatnak az állam ellenőrzésére vonatkozó képviselői jog gyakorlásán is – mondta -, mert gátat szeretnének szabni annak, hogy képviselők az igazolványukat lobogtatva, nyilvánvalóan provokatív szándékkal rontanak be állami szervek épületébe.

Az új rendelkezés úgy szól, hogy az állami szervek továbbra is kötelesek a képviselőket támogatni megbízatásuk ellátásában, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást meg kell adniuk. A képviselő azonban csak előzetesen egyeztetett módon kérhet majd tájékoztatást a közigazgatási szervektől, közintézményektől. „A képviselői jog nem a bárhová berontás joga” – fogalmazott a Fidesz politikusa.

Kérdésre arról a paragrafusról is beszámolt, amely szerint fizikai atrocitás esetén 60 napra is kitiltható egy képviselő a Parlament épületéből, de megbízott útján ebben az esetben is gyakorolhatja képviselői jogát. Reményei szerint azonban ezt a kitiltási szankciót sosem fogják alkalmazni, mert ez arra vonatkozik, ha például egy képviselő „sebet ejt” egy másikon.

Más témában, a polgármesteri végkielégítések mértékét firtató kérdésre Kocsis Máté azt mondta: a szabadságmegváltás törvény szerint jár, és ha néhány polgármester miatt ezen változtatnának, akkor több tízezer köztisztviselő esetében is változtatni kellene, amit nem szeretnének.

Az ellenzéki vezetésű fővárosi önkormányzatokról szólva – szintén kérdésre – úgy fogalmazott: „elkezdett a baloldal lóvézni”, az összefogásban részt vett öt-hat pártot ki kell fizetni. Példaként említette, hogy a VIII. kerületben ezentúl 150 millió forinttal kerül többe a politikai elit, mint eddig. És szerinte ez még csak a kezdet, ráadásul dolgozni még el sem kezdtek, Karácsony Gergely főpolgármester az azonnali ígéreteiből még egyet sem teljesített, ellenben már „mindenkinek kiosztotta a nagy lóvét”.

A bűnvádi eljárás alatt álló Czeglédy Csaba önkormányzati megbízásait ugyancsak úgy értékelte: ki kell fizetni ezt a „gengsztert”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút