Létrehozva: 2021.06.10.

Kim Dzsongun betegsége már szemmel látható, fotón a legszembetűnőbb tünet

Az észak-koreai diktátor egészségi állapotával kapcsolatban egyre több találgatás lát napvilágot. Különösen azóta, hogy megjelent a legfrissebb, hivatalos fotó.

Kim Dzsongun közel egy hónapig nem jelent meg nyilvános eseményeken, de most részt vett kormánypárt gazdasági ügyekben tartott ülésén, ahol egy friss fénykép is készült róla. Ez a fotó indította el az egészségét firtató legújabb híreszteléseket, hiszen jól látszik, hogy az észak-koreai vezető sokat vesztett korábbi súlyából.

Balra Kim Dzsongun márciusban, jobbra a néhány nappal ezelőtti phenjani kormányülésen Fotó: AFP/Reuters

Korábban 140 kilóra saccolták a súlyát...

Az NK News dél-koreai hírügynökség arról számolt be, hogy a diktátor a korábbinál szorosabbra húzta kedvenc, IWC Schaffhausen Portofino márkájú karórájának szíját, ami nem mellesleg potom 3,4 millió forintot ér. A képet egyébként az észak-koreai állami média tette közzé.

Kim Dzsongun súlya amolyan államtitok, de az őt figyelő titkosszolgálatok becslése szerint korábban 140 kilót nyomhatott, ami éppen 50 kilóval több, mint amennyi 10 évvel ezelőtt a hatalomra jutása idején volt. A diktátor súlyából következtetéseket vonnak le a hermetikusan elzárt ország stabilitásával kapcsolatban.

Az országot komoly gazdasági válság sújtja Fotó: Wikipedia

Kim Dzsongun hajlamos lehet a szívbetegségekre

Nem ritka, hogy a vezető egészségi állapotával kapcsolatban híresztelések kapnak szárnyra, hiszen családjában gyakoriak a szívbetegségek. Legutóbb egy évvel ezelőtt jelentek meg hírek arról, hogy szívműtéten esett át. Akkor 20 napra tűnt el teljesen a nyilvánosság elől és kihagyta a nagyapja, az államalapító Kim Ir Szen születésnapi emlékünnepségét. Akkor néhány amerikai lap egyenesen arról cikkezett, hogy a phenjani vezető már nincs is az élők sorában.

Kim Dzsongun mostani, nyilvános megjelenésének egyébként fontos oka van, hiszen az ország súlyos gazdasági válságban van, amit a koronavírus-járvány mellett a bevezetett amerikai szankciók és Kínival folytatott kereskedelmi tevékenység drasztikus csökkenése is mélyít.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják