Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.22.

Kik fontosabbak, az őshonos kisebbségek vagy az afrikai migránsok?

A határon túli autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott, Szili Katalin szerint az Európai Parlamentnek (EP) fontosabbak az afrikai bevándorlók alapvető jogai, mint az őshonos kisebbségeké, akik mintegy 60 millióan élnek az unió területén.

Szili Katalin csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy az EP márciusban határozatot fogadott el az afrikai származású emberek alapvető jogairól, amely munkahelyhez és lakáshoz jutást biztosít nekik. Ezzel szemben az itt született, őshonos kisebbségekre vonatkozóan nincs általános, az államoknak kötelezően betartandó szabályozás – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy Kalmár Ferenccel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosával kidolgoztak egy ötpontos javaslatot. Ebben a többi közt szerepel, hogy az EU ismerje el: az állampolgárság nem jár együtt szükségszerűen a nemzethez tartozással, és hogy minden ország ismerje el a területén élő kisebbségeket államalkotó tényezőként – részletezte.

Beszélt arról is, hogy emellett a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése is folyamatban van, amely azt célozza, hogy kohéziós politikájában az EU kezelje kiemelt figyelemmel a nemzeti kisebbségi régiókat. Tart az aláírásgyűjtés: ahhoz, hogy a kezdeményezés az Európai Bizottság elé kerüljön, jövő májusig legalább hét uniós tagországban legalább egymillió aláírást kell szerezni – tudatta. Szerinte ezek a kezdeményezések az európai szervezetek elé jutva az „autonómia előszobáját” jelenthetik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot