Létrehozva: 2020.05.15.

Kiderült, hány évvel rövidítheti meg az ember életét a koronavírus

Brit kutatók azt vizsgálták, mennyivel rövidíti meg egyes akkut betegségben szenvedők életét a járvány. Más eredmény jött ki a nők, illetve a férfiak esetében.

A Glaswgow-i Egyetem kutatóinak új tanulmányából kiderült, hogy a tüdőgyulladást okozó új típusú koronavírus nem átlagosan több mint tíz évet vehet el az életünkből.

A férfiak nagyjából 13 évet, még a nők 11 évet veszíthetnek a betegség miatt az életükből – írja az ABC News.

A szakértők az „elvesztett életéveket” matematikai-orvosstatisztikai képletek segítségével becsülték meg vagyis azt, hogy hány évig élt volna még egy ember, ha nem veszti életét a koronavírus miatt. Természetesen a módszer más betegségek esetében is alkamazható.

A nem hivatalos dokumentum szerint nemcsak azokra nézve lehet halálos a koronavírus-fertőzés, akik amúgy is idősek, sokan vannak, akik még több mint egy évtizedig is élhettek volna, ha nem fertőződnek meg.

A kutatás adatai szerint olyan keringési- és légzőrendszeri betegségekben szenvedők is meghaltak a koronavírus miatt, akik minimum 8, de akár 21 évet is élhettek volna még.

Az egyetem vezető klinikai kutatója, David McAllister véleménye szerint éppen ezért felül kellene vizsgálni a Covid-19 emberélere gyakorolt hatásait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rákkal küzdött, és meggyűlölte második hazáját az olimpiai bajnoknő

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt