Létrehozva: 2020.09.29.

Ki ez a Jourova aki Brüsszelben gátlástalanul hazudik Magyarországról?

Az 56 éves, cseh származású, jogász végzettségű Věra Jourová asszonynak már a politikai háttere is meglehetősen homályos és ellentmondásos.

Politikai karrierjét a második leggazdagabb cseh üzletember, Andrej Babis jelenlegi miniszterelnök ANO (magyarul: Igen) 2011 nevű nemzeti liberális pártjában kezdte.

2013-ban egy rövid ideig képviselő volt a prágai parlamentben, majd regionális fejlesztésekért felelős miniszter lett. Ezt a tisztséget 2014 októberéig töltötte be, amikor is a Jean-Claude Juncker-féle bizottságban igazságügyért és nemek közötti egyenlőségért felelős biztos lett.

Az ANO hagyományos értelemben nem tekinthető pártnak, inkább egy technokrata érdekszövetség, amely nem követeli meg a pártfegyelmet. Az EP-ben az ANO a radikális baloldali Momentumot is magában foglaló Renew Europe frakció tagja, bár kissé külön utas módon viselkedik Ezek az előzmények részben megmagyarázzák azt, hogy Andrej Babis pártelnöknek miért áll olykor szöges ellentétben a Magyarországról kialakított álláspontja Věra Jourováéval.

Sorossal ápolt kapcsolatai az első EU-biztosi ciklusában

Az Origo korábban feltárta, hogy amíg Juncker biztosa volt, 2014-2019 között, Jourová és csapata legalább 18 hivatalos találkozón vett részt a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvánnyal (Open Society Foundation), vagy más, az amerikai milliárdoshoz köthető álcivil szervezetekkel.

2016 áprilisában a biztos asszony Monika Ladmanova melegjogi aktivistával, a prágai Soros-alapítvány munkatársával konferenciázgatott a migrációról, a Soros által pénzelt Amnesty International European Association rendezvényén. 2018 októberében pedig szintén Monika Ladmanovával, illetve a szintén az amerikai milliárdoshoz köthető Daniel Braunnal találkozott a Soros támogatta Avaaz Foundation eseményén... Az Avaaz a világ egyik legprofibban működő radikális baloldali aktivista közössége, amely legutóbb az EP-választások menetébe avatkozott be, de a 2018-as magyar országgyűlési választáson is erre tettek kísérletet.

2017-ben Jourová a saját Twitter-oldalán egy olyan fényképet osztott meg, amelyen ő látható Soros Györggyel és a legkisebb fiával, Alex Sorossal. Innen kezdve egyre szorosabb lett a politikai kapcsolat.

Az alábbi táblázatból részletesen meg lehet szemlélni, hogy az EU-biztos ezután mikor és hányszor találkozott az amerikai milliárdoshoz köthető szervezetekkel:

2020. szeptember 11-én a Magyar Nemzetnek Gerald Knausról, a Magyarország elleni lejárató kampány osztrák karmesteréről szóló egyik tényfeltárócikkéből az is kiderült, hogy Donáth Anna momentumos EP-képviselő titkos tanácsadóként „segíti„ Jourová munkáját magyar ügyekben, és ebből Donáth nem is csinál titkot. Ezen információ tükrében utólag sok minden érthetőbbé válik.

Néhány napja Věra Jourová, a brüsszeli Európai Bizottság egyik alelnöke egy német baloldali lapnak nyilatkozva olyan értelmezhetetlen, nonszensz és hazug vádakkal támadta Magyarországot, hogy az országban „eltűnőben van az ellenzéki sajtó, vele együtt pedig a demokrácia is”. Erre reagálva Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt Jourová feletteséhez, Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz, amelyben indítványozta menesztését, mivel a biztos asszony kijelentései összeegyeztethetetlenek a bizottságban elfoglalt pozíciójával, magyarán: megsértette a semlegesség elvét, illetve túllépte a hatáskörét.

A cseh politikus ezenfelül arra is utalt, hogy Magyarországon „eltűnőben van a demokrácia is, mert a társadalom nem tud szabadon tájékozódni, így nincs abban a helyzetben, hogy önállóan tudjon véleményt megfogalmazni„. Hozzátette, hogy szerinte „Magyarországon nem illiberális demokrácia, hanem beteg demokrácia van”,

Ilyen sértés a magyar embereket már évtizedek óta nem érte, hiszen Jourová tulajdonképpen a teljes magyar társadalmat „betegnek„ minősítette. Végezetül Jourová még azt állította, hogy véleménye alapján elképzelhető, hogy az elkövetkező választások Magyarországon nem lesznek szabadok.

Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 28-án levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Věra Jourovával – derül ki Havasi Bertalannak, a kormányfő sajtófőnökének a közleményéből. Orbán Viktor álláspontja szerint a cseh EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges, mivel Jourová kijelentései összeegyeztethetetlenek a bizottságban elfoglalt pozíciójával.

Az angol nyelvű levelet Varga Judit igazságügyi miniszter osztotta meg a közösségi oldalán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük